Belföld

LMP: semmisítsék meg a Szegedi Tudományegyetem napkollektorokra kiírt pályázatát!

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2011. 12. 07. 16:22

Az ellenzéki párt szerint a nyertes cég kormányzati befolyással szerezte meg a beruházást.

Az LMP a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) napkollektorok felszerelésére kiírt pályázat megsemmisítését kéri a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB), mivel az ellenzéki párt szerint a nyertes cég “kormányzati befolyással és a KDB asszisztálásával” szerezte meg a beruházást – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

A fenntartható fejlődés bizottságának elnöke emlékeztetett rá, hogy a pályázatot a Közgép Zrt. és így “fideszes üzleti körök” tulajdonában álló E-OS Innovatív Zrt. nyerte, amely ugyan az utolsó pillanatban jelentkezett a pályázatra, de megtámadta az addigi eredményt, amelynek hatására a KDB sorra kizárta az eljárásból a többi pályázót. Végül az E-OS 620 millió forintnyi összeggel nyerte a pályázatot az eredetileg nyertes KÉSZ 570 millió forintos ajánlatával szemben.

Jávor Benedek szerint ez a 10 százalékos különbség a korrupciós felár, ráadásul az Európai Unió vélhetően megsemmisíti majd a pályázatot és vissza kell majd fizetni a teljes összeget, emellett pedig ez a pályázat is azt bizonyítja, hogy már a megújuló energia-szektort is “átitatja” a korrupció.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.