Belföld

Kamerákat akar a magyar határra az osztrák Szabadságpárt

Elutasította az osztrák belügyminiszter hétfőn az egyik osztrák ellenzéki párt felvetését, hogy helyezzenek ki kamerákat a burgenlandi határátkelőkre a hadsereg segédszolgálatának decemberi lejárata után.

“Semmiképpen sem gondolunk most erre, elegendő emberünk van” – jelentette ki Johanna Mikl-Leitner újságírók előtt az MTI kérdésére. A belügyminiszter emellett azt is hangsúlyozta, hogy nagyon jó a rendőrségi együttműködés Ausztria és Magyarország között.

December közepén fejezi be az osztrák hadsereg a határtérségben a rendőrség munkáját segítő járőrözést. Az úgynevezett határőrizeti segédszolgálat 1990-ben kezdődött és – csökkentett feladat- és intézkedési körrel – a schengeni övezet kibővítése után is folytatódott.

A jobboldali, populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) burgenlandi szervezete a múlt héten egy sajtótájékoztatón a határátkelők kamerával való megfigyelését szorgalmazta, holland példára.

“Ausztria felkészült arra, hogy a segédszolgálat az év végén véget ér” – jelentette ki a miniszter. Burgenlandban több rendőr van állományban, mint bármelyik másik osztrák tartományban – mondta azzal kapcsolatban, hogy az FPÖ a rendőrség létszámának emelését is szorgalmazta.

A miniszter rámutatott arra is, hogy magyar és osztrák rendőrök közösen járőröznek a magyar-szerb határ térségében. Ez az együttműködés “valóban kiválóan működik” – fogalmazott.

Hollandia január 1-jétől 15 fontosabb határátkelőn kamerákat akar felszerelni, hogy ellenőrizhessék az áthaladó járművek rendszámát az autólopások, illetve egyéb, határokon átívelő bűnügyek felderítése érdekében. Hasonló dán intézkedések korábban ellenzést váltottak ki Németország és az Európai Bizottság részéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik