Belföld

Emléktáblát avatnak a vajdasági Óbecsén az egykori zsinagóga helyén

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2011. 12. 05. 15:38

A vajdasági Óbecsén (Becej) kedden emléktáblát avatnak az egykori zsinagóga helyén.

Az emléktáblát az egykor a zsidó hitközség iskolájának otthont adó épület mellett álló óvoda falán helyezték el. A Magyar Szó című délvidéki napilap hétfői cikke szerint az óbecsei önkormányzat az utóbbi időben hangsúlyosan igyekszik gondozni az egykori helyi zsidóság emlékét.

Mint írták, az 1848-ban megnyitott, majd elhagyatottá vált zsidó temetőt 2010-ben megtisztították a szeméttől és a gaztól. Nemrégiben újjászületett az óvoda épülete is, amelyet a XIX. század végén a helyi zsidó hitközség épített. Az 1883-ban épült óbecsei zsinagógát 1961-ben a zsidó hitközség eladta a jugoszláv államnak, ezt követően lebontották az épületet, a helyén háromemeletes társasház épült.

Pavle Sosberger Jevreji u Vojvodini (Zsidók a Vajdaságban) című könyvében az 1942. január 26–28-i óbecsei razzia elszenvedőjeként 96, az 1944. április 26-ai deportálás áldozataként pedig 87 személyt sorol fel – írta a Magyar Szó.
A keddi emléktábla-avatás mellett az óbecsei Városi Színház Kör Galériájában Amikor az igazságról kiderül, hogy hazugság címmel fényképkiállítás, a Budapesten élő, vajdasági származású Sinkovics Ede festőművész alkotásaiból pedig tárlat nyílik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.