Belföld

Ez kell a női szívnek!

Hetente pár korty alkohol hatásos szívvédője a gyengébb nemnek- ezt egy tudományos kutatás támasztja alá.

Az absztinencia öl? Nem, ez a következtetés kicsit túlzó, de érdemes felhagyni a nőknek azzal a rossz szokásukkal, hogy még büszkék is arra, hogy soha nem fogyasztanak alkoholt. Nem kell kétségbe esni, mert ahhoz, hogy a gyengébb nem szíve sokáig egészségesen ketyegjen elég csak néhány korty alkohol hetente.

A hölgyek halálozási statisztikájában is a szív-és érrendszeri betegségek állnak az első helyen. Mivel egyre több nő kerül infarktus miatt kórházba, Murray Mittleman vezetésével egy munkacsoport Bostonban azt vizsgálta, hogy a szívrohamot követően fogyasztanak-e alkoholt és ennek milyen hatása van későbbi sorsukra.

Az már sokak számára ismert, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás kedvező hatású a szív-és érrendszerre, de a szívbetegség által már bizonyítottan érintett hölgyekre vonatkozó adatokkal a szakemberek eddig nem rendelkeztek.

Az amerikai tanulmányban 64 szívgyógyászati intézet heveny infarktus miatt kezelt 1253 nőbetegének csaknem húsz év alatt bekövetkező halálozását írták össze. A vizsgált személyek 61 százaléka nem fogyasztott alkoholt, 22 százaléka hetenként átlagban egyszer ivott egy deci bort vagy egy pohár sört, 6 százaléka heti két-három alkalommal, 11 százaléka heti három alkalommal, vagy még gyakrabban ivott ennyit.

A kutatók a statisztikai értékelés során figyelembe vették a nők társadalmi-gazdasági körülményeit, életkorát és egyéb adatait is és azok ismeretében számolták ki az alkohol fogyasztásától függő halálozás kockázatát.

Meglepetésükre azt találták, hogy a halálozás esélye az alkoholt egyáltalán nem fogyasztókhoz képest 34 százalékkal volt kisebb azoknál, akik hetente egyszer ittak valamilyen szeszes italt. Akik hetente kétszer, háromszor, azoknak a  halálozási kockázata 35 százalékkal volt alacsonyabb. Az ennél több szeszt fogyasztók túlélési esélyei kicsit romlottak ugyan, de még mindig 29 százalékkal ritkábban haltak meg az infarktust követő korai években, azoknál akik soha nem emelték szájukhoz a poharat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik