Belföld

Sokan csatlakoztak az “Ovi-zsaru” programhoz

24.hu
24.hu

2011. 12. 02. 11:36

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon a Bűnmegelőzési Osztály szervezésében 2011. december 1-jén tatottak felkészítő rendezvényt az Ovi-zsaru elnevezésű programhoz újonnan csatlakozók számára.

A megyében 2010-ben adaptálták a Fejér Megyei RFK által kidolgozott bűn- és balesetmegelőzési témájú prevenciósprogramot, amely a most csatlakozó oktatási intézményekkel együtt már 18 óvodában működik.

A főként a nagycsoportos korosztály számára kidolgozott program célja a gyermekek áldozattá válásának (baleset, bűncselekmény) megelőzése, biztonságérzetük erősítése, és annak elősegítése, hogy szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni a rendőrtől.

Az „Ovi-zsaru” játékos, figyelemlekötő, közvetlen kommunikációra építő prevenciós programsorozat, mely több modulból áll, ezek mesékre, különböző történetekre, rajzolásra, szerepjátékra épülnek. Az első és az utolsó foglalkozáson (az ismerkedés szabályai, idegenekkel való találkozás ill. biztonságos közlekedés) van jelen az egyenruhás rendőr, a második foglalkozást a kidolgozott anyag alapján már az óvónők vezetik le. Ekkor a rendőr szerepét átveszi Rendőr Robi, aki „segítőjévé válik” a pedagógusnak. Az ő vendége Rosszcsont Ricsi, aki saját élményeit, tapasztalatait osztja meg a gyermekekkel (a bábok természetesen a foglalkozásokon kívül más szituációkban – pl. séta alkalmával – is felhasználhatók). A programban szereplő témakörök: Az ismerkedés szabályai, Szabályok betartásának fontossága, Idegen személlyel történő találkozás, kapcsolat, Egyedül otthon, Veszélyes eszközök és A közlekedés szabályai.  A tematikában szereplő foglalkozások lebonyolítását maguk az óvónők is formálhatják aszerint, miként tudják beilleszteni az egyes témákat a nevelési programba, az egyes foglalkozásokba illetve a napi teendőkbe.

A felkészítésen a résztvevők megismerhették a Bűnmegelőzési Osztály által a gyermek – és fiatalkorúak kriminalizálódásának megelőzése érdekében kidolgozott, megvalósított programokat, rendezvényeket, a program elemeit, megvalósításának lehetőségeit, és az együttműködés módozatait, majd a gyakorlati munkában részt vevő kapcsolattartó rendőrök és óvodapedagógusok egyeztették a helyi programok elindításának részleteit is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.