Belföld

15 százalékos elbocsátás az ISD Dunaferr Zrt-nél

A tervezett leépítés oka a munka törvénykönyvének változtatása, és máris több helyen beszélnek elbocsátásokról - a vasas szakszervezeti szövetség tudomása szerint.

A szellemi dolgozóinak tizenöt százalékát, becslések szerint 300 ember elbocsátást tervezi az ISD Dunaferr Zrt. A hét elején kapott erről tájékoztatást a szakszervezet. Pénteken délelőtt tartanak értekezletet, ahol döntenek arról, elküldik-e a leépítést bejelentő levelet az országgyűlési képviselőinknek és a miniszterelnöknek. Nagy valószínűséggel megteszik, hogy tudomásukra jusson, ez az első lépés, amit több is követ majd – tudta meg a Fehérvár24 Borbély Zoltántól, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől.

Borbély Zoltán elmondta: a törvényalkotók rugalmasabbá akarják tenni a foglalkoztatást és bővíteni, de nem ez derül ki a változtatásokból, sőt pont az ellenkezője. Csütörtökön az Országos Vasas Szakszervezeti Szövetség értekezletén járt, ahol több kollégája is jelezte, náluk is létszámleépítésre készülnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.