Belföld

Új belvízelvezető rendszert alakítottak ki Szeged környékén

Jelentősen csökken a belvízi védekezés várható költsége az egymilliárd forint uniós támogatásból megvalósult Maty-Fehértói belvízrendszer-fejlesztésnek köszönhetően - mondta Tripolszky Imre projektvezető csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen a rendszer átadásán.

A beruházás a szegedi gazdaság fejlődése szempontjából stratégiai fontosságú nyugati ipari terület, valamint Kiskundorozsma, Szentmihály, Gyálarét körzetét érinti.    A 2009 őszén elindult és mintegy 180 ezer ember lakóhelyét érintő fejlesztésnek köszönhetően gyorsabbá vált a belvíz elvezetése a Szegedtől nyugatra fekvő területről – mondta a szakember.
A fejlesztés során Kiskundorozsma keleti szélén egy új szivattyútelep épült, amelynek köszönhetően a belvíz az Algyői-főcsatornán keresztül sokkal rövidebb úton jutatható el a Tiszába. A beruházás során összesen tizenhárom műtárgyat, többek között zsilipeket építettek vagy újítottak föl. Elvégezték az érintett csatornaszakaszok kotrását, valamint a hattyasi és a matyéri szivattyútelep rekonstrukcióját.
Az olimpiai kajak-kenu központnak helyet adó Matyéri-tározó mellett elkészül – részben zárt szelvénnyel – a Maty-Subasai főcsatorna új szakasza. A jövőben a sportpályának helyet adó – eredetileg belvízi tározónak kialakított – medret csupán szükség esetben használják majd, így jelentősen csökken annak a veszélye, hogy szennyezés jusson a vízbe – közölte a mérnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik