Belföld

Egy rezidens nettó kétszázért talán itthon maradna

Az egészségügyi dolgozók itthon tartásáért több változást vezetnek be. Egy rezidens nettó kétszázért talán itthon marad, külföldön 600 ezret kapna.

Korábban a témában:

Közleményében az egészségügyi államtitkárság kiemelte: az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javításáért, valamint szakmai előmenetelük segítéséért egy kötelező továbbképzés költségeit az állam magára vállalja. Emellett az új rendelet értelmében lehetővé válik a külföldön teljesített elméleti továbbképzés és az ott megszerzett gyakorlat hazai elismerése is – a változásokra vonatkozó miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Mint kifejtették, a jövőben a szakdolgozók számára is lesz kötelező és szabadon választható továbbképzés. További jelentős könnyítés, hogy lehetővé válik az átjárhatóság a szakterületen belül.

A szakdolgozók továbbképzéséről szóló rendelet új elemként meghatározza azt is, hogy kötelező továbbképzések szervezésére a jogszabályban kijelölt intézmények, valamint azok jogosultak, amelyek teljesítik a jogszabályi előírásokat. Szabadon választható továbbképzést bárki szervezhet, miután az adott programot minősítési eljárás keretében akkreditáltatja.

Lehetőség lesz arra, hogy az orvosok és a szakdolgozók összeadhassák a több részben teljesített gyakorlati időt – tették hozzá.

Nettó kétszázas fizetés – Meg kell fontolni

A Fidesz-frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a pénzügyi lehetőségek megtalálásban az egészségügyi bérek rendezéséhez – mondta Lázár János frakcióvezető a Magyar Rezidens Szövetség elnökével folytatott tárgyalás után kedden.

Lázár János hangsúlyozta: a frakció felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a magyar egészségügyben a humánerőforrás és a munkavállalói gondok akuttá váltak, és ez az egészségügyben az egyik legnagyobb veszélyforrás.

A rezidensszövetség javaslatait, kéréseit igenis komolyan kell venni – mondta Lázár János. Mint kifejtette: Papp Magortól, a Magyar Rezidens Szövetség elnökétől “minden részletében meggyőző tájékoztatást” kapott arról, hogy az általa képviselt fiatal orvosok milyen szakmai és egzisztenciális helyzetben vannak jelenleg Magyarországon. “Ez minden törvényhozó számára kiemelten fontos kérdés”. A keddi megbeszélés részleteiről pedig – kérése szerint – Orbán Viktor, miniszterelnököt is tájékoztatni fogja.

Lázár János azt mondta: aktuálisan a bérrendezés kérdéseiről tárgyaltak, de szó volt még az egészségügy általános helyzetéről, a strukturális átalakításokról, a képzés helyzetéről, valamint a karrierpályákról, kilátásokról is.

A frakcióvezető ennek kapcsán megjegyezte, hogy a kormányzat számára az egyik legnagyobb társadalmi kihívás a húszas-harmincas generáció itthon tartása. Lázár János elmondta: beszéltek a számokról is, számára ugyanis az volt a kérdés: “milyen értékben” győzhető meg egy fiatal orvos. Erre a frakcióvezető egyértelmű választ kapott. A szövetség elnökének tájékoztatása alapján egy rezidens számára nettó kétszázezer forintos keresettel talán itthon marad. Miután Nyugat-Európában minimum hatszázezer, vagy nettó egymilliót keresne az a rezidens, aki Magyarországon kétszázezer forintot kér, ezt az ajánlatot Lázár János szerint “alapos megfontolás tárgyává kell tenni”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.