Belföld

Schiffer András lőtávolon belül

Az égi mannától a sikerrel kacérkodó miniszterelnökön keresztül a II. kerületi időközi választásig ível 2011 negyvennyolcadik hetének dumagyűjteménye. Esik szó szobortologatásról, cigánykérdésről, egymással kokettáló, mégsem randevúzó pártokról és a kipaterolt Nemzetközi Valutaalapot visszaengedő kormányról.

Szükséges rossz.

Tasó László Fidesz-politikus az IMF-ről (Indavideó, november 21.)

 

Nincs a kormánnyal szemben továbbra sem olyan meggyőző, ellenzéki politikai erő, amely képes lenne az országot irányítani.

Széles Gábor nagyvállalkozó (Magyar Hírlap, november 21.)


Fotó: MTI / Varga György

Olyan pártot szeretnék, ahol a vezetők nem azt nézik, hogy hol az asztalfő, hanem hogy hányan férnek el a demokratikus ellenzéki kerekasztalnál.

Lendvai Ildikó szocialista politikus (Népszabadság, november 21.)

 

A segély nem égi manna, hanem a munkából élők adójának újraelosztása.

Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője a cigánykérdésről (Fejér Megyei Hírlap, november 22.)

 

2010 óta olyan rezsim épül, amely a főhatalmat gyakorolva kiiktatott minden intézményt, ami ellenőrizheti.

Debreczeni József közíró (Magyar Nemzet Online, november 23.)

 

Először került az ellenzék számára lőtávolon belül a kétharmados többség.

Schiffer András LMP-politikus az Ipsos közvélemény-kutatásáról (Zalai Hírlap, november 23.)

 

A Jobbikot leszámítva a kormány és az ellenzék is takargatja ezt a problémát.

Vona Gábor Jobbik-politikus a cigánykérdésről (Fejér Megyei Hírlap, november 23.)


Fotó: MTI / Balázs Attila

A Fidesz-KDNP nem egy arctalan állampárt, hanem egy sokszínű néppárt, amit különböző gondolkodású emberek alkotnak.

Pokorni Zoltán Fidesz-politikus (FN24.hu, november 24.)

 

Orbán egyelőre szobrokat tologat.

Lányi András ökofilozófus (Klubrádió, november 24.)

 

Egy vidéki labdarúgó éppen falangista hatalomátvétellel és diktatúra bevezetésével kísérletezik.

Para-Kovács Imre újságíró (Hírszerző.hu, november 24.)


Fotó: MTI / Beliczay László

A kétharmados erő pozíciójából meghozott, egyeztetések nélküli döntések jelentősen erodálták a bizalmi tőkét.

Borókai Gábor újságíró (Heti Válasz, november 24.)

 

A kormány nem kíván változtatni a gazdaság- és társadalompolitikáján.

Giró-Szász András kormányszóvivő (Klubrádió, november 24.)

 

Az Orbán-kormány meg fogja értetni és szerettetni a baloldali értékeket a társadalommal.

Botka László szocialista politikus (168 Óra, november 24.)

 

Siker sikert követ.

Orbán Viktor miniszterelnök a MÁÉRT-tanácskozáson (Magyar Rádió, november 25.)

 

Közvetlen csődre utaló jel nincs.

Csaba László közgazdász (Indavideó, november 25.)

 

A kudarc tapintható közelségbe került. Orbán a gazdasági és a kommunikációs csőd közül választhat.

Tóta W. Árpád újságíró (HVG Online, november 25.)

 

Az ember akkor mond le, amikor megérti, hogy nincsen tovább.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (ATV, november 25.)

 

Az a kormány, amely nem képes józanul felmérni a lehetőségeit, és a problémák megoldása helyett inkább ellenségképeket gyárt, lassú agóniára ítéli az országot.

Gaál Csaba újságíró (VG.hu, november 26.)

 

A kormányzat elmúlt másfél évére jellemző ötletgazdagság, kreativitás fenntarthatósága és megvalósíthatósága a kérdés.

Kovács Árpád közgazdász, az Állami Számvevőszék volt elnöke (Origo.hu, november 27.)

 

A Fidesz közel tíz éve nem veszített időközi választást, holott közben két alkalommal is alulmaradt országos választáson.

Török Gábor politológus (Index.hu, november 27.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik