Adventi gyertyagyújtás a szegedi Dóm téren

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Botka László, a Tisza-parti város polgármestere gyújtotta meg vasárnap az első gyertyát az ország egyik legnagyobb adventi koszorúján.

A hatalmas, mintegy 10 méteres átmérőjű koszorúhoz elkészítéséhez 100-150 kéve fenyőgallyat, 40 négyzetméter dróthálót és több méternyi acélidomot használtak fel. A koszorú tömege meghaladja az egy tonnát, a rajta álló gyertyák pedig egyenként fél mázsánál is többet nyomnak. A három lila és egy rózsaszín gyertyát vasárnaponként ismert közéleti személyiségek gyújtják meg.

Botka László több száz ünneplő előtt tartott beszédében hangsúlyozta, “fontos, hogy közösen ünnepelünk, és a sokszínű város alapvető értékeiben egyek vagyunk, magyarok, akik nem látnak ellenséget a másik magyarban”.
Kiss-Rigó László elmondta, az advent a remény és a felkészülés, de nem a tétlen várakozás időszaka, lehetőséget teremt arra, hogy mindenki felerősítse magában a szeretet, a szolidaritás és a szépség iránti vágy érzését.

A Fogadalmi templom előtti téren, ahol a karácsonyig tartó időszakban kézművesek kínálják portékáikat szalmabálákból fűtött színház és gyerekeknek labirintus is épült. A bálaszínházban a négy hét alatt több tucatnyi ingyenes programmal várják az érdeklődőket. Az advent alatt itt muzsikál majd számos szegedi és környékbeli együttes, s a zenészek mellett a Dóm tér színpadán fellépnek majd bábosok, mesemondók, színészek és néptánccsoportok is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.