mtv
Belföld

A szakszervezet kivizsgáltatná a hamisított riport ügyét

A médiahatósághoz fordul az egyik televíziós szakszervezet a hírhamisítás kivizsgálására. Több százmilliós megrendelést kap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól a cég korábbi vezérigazgató-helyettese. Vizsgálódna a szakszervezet.

Múlt pénteken kirúgták szerkesztőségi irodáikból a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezeteket – közölte a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke.

Nagy Navarro Balázs hozzátette, pénteken e-mailben kaptak tájékoztatást arról, hogy az Alap a Magyar Rádió Bródy utcai épületében és az MTV Kunigunda utcai székházában jelölt ki két helyiséget számukra, és péntek este 8-ig adott határidőt, hogy elhagyják eddigi irodáikat.

Az MTVA közleménye szerint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően biztosítja a szakszervezetek és a munkavállalói érdekképviseletek működési feltételeit. A közmédián belül 13 szakszervezet létezik, mindegyik számára biztosítottak a törvényben előírt erőforrások és a munkáltatóval folytatott szakmai párbeszéd feltételei.

Nagy Navarro Balázs arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulnak és belső vizsgálatot kezdeményeznek amiatt, hogy az elmúlt 8 hónapban semmilyen intézkedés és felelősségre vonás nem történt az emlékezetes hírhamisítás ügyében. Amint arról az index áprilisban beszámolt, Papp Dániel riporterként hamis színben tüntette fel a Daniel Cohn-Bendit zöldpárti politikus magyarországi látogatásán történteket. Ennek ellenére kinevezték a hír- és hírháttérmûsorokért felelõs fõszerkesztõnek.

Mint mondta, furcsállják, hogy az MTVA  belső vizsgálatáért felelős munkatársát azután bocsátja el az Alap, hogy az általa elkészített szakmai anyag tudomásuk szerint büntetőjogi felelősséget állapít meg az MTVA működésével kapcsolatban.

Gazsó L. Ferenc az MTVA vezérigazgató-helyettese a Hír24-nek azt mondta, hogy Papp Dániel kiválóan végzi munkáját azóta, hogy hírfőszerkesztőnek kinevezték.

A szakszervezeti alelnök azt is elmondta, szerintük aggályos, hogy úgy rúgtak ki műsorvezetőt, hogy közben sok pénzért óriásplakátokon hirdették. Teszári Nóra a Duna2-n vezette az éjjeli őrjárat című műsorfolyam két adását. A mostani létszámleépítéskor neki is átadták az előzetes értesítést munkaviszonya megszüntetéséről. A kirúgása után megjelenő egyik hetilapban az Alap negyedoldalas hirdetésben promotálta a műsorvezetőt. Ez ügyben is vizsgálatot kezdeményeznek

Nagy Navarró szerint az is furcsa, hogy több százmilliós megrendelést kap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól a cég korábbi vezérigazgató-helyettese, Závodszky Zoltán cége, a Show and Game Kft. Závodszky Zoltán cége készíti egyebek között a legsikeresebb MTV-s műsornak tartott Maradj talpon című vetélkedőt. A szakszervezet itt is vizsgálódna.

.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik