Belföld

Áramszünet árnyékolta be az adventi gyertyagyújtást

A Szent-István Bazilika előtt Erdő Péter bíboros meggyújtotta az első adventi gyertyát. Az eseményt egy nem várt áramszünet is beárnyékolta.

Ma délután megnyitotta kapuit a karácsonyi vásár a Szent István téren. Az ünnepi megnyitó műsorvezetője Kárász Róbert volt, aki a hidegben ácsorgó nézelődőket tapsolással próbálta meg felrázni. A megnyitó beszédet a kerület polgármestere, Rogán Antal mondta el, aki beszédében a közelgő ünnep fontosságára és meghittségére is kitért. Ugyanakkor köszönetét is kifejezte a vezető áramszolgáltatónak, valamint az egyik piacvezető elektronikai cégnek. Elmondása szerint a szolgáltatók nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a téren látható ünnepi díszkivilágítás – melynek középpontjában egy több méteres LED-izókkal beborított fenyőfa látható – megvalósulhatott. Lipótváros polgármestere éppen átadta a szót az elektronikai cég képviselőjének, amikor egy nem várt áramszünet következett be.

Bár a fénybe öltöztetett fenyőfa és a díszkivilágítás továbbra is tartotta magát, a hangtechnika elszállt, a színpad és a sajtó számára felállított kiállás pedig sötétségbe borult. A problémát – melyet nagy valószínűséggel az egyik konyha áramellátása okozott – néhány perc alatt sikerült orvosolni, így a megnyitó a tervek szerint folytatódhatott. Erdő Péter bíboros megáldotta az adventi koszorút, majd ezt követően meggyújtotta az első adventi gyertyát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik