Belföld

Új gyár, új munkahelyek Székesfehérváron

Több mint négyszáz új munkahelyet teremt a következő három évben a Grundfos, Székesfehérváron.

Új gyárat épít a Grundfos Székesfehérváron. Négymilliárd forintos beruházással, 25 ezer négyzetméteren gyártócsarnok, labor és irodahelyiségek létesülnek. A beruházás jövő júniusban kezdőik, és 2013 első félévében fejeződik be.

Nagy ipari létesítmények számára óriásszivattyúkat gyártanak majd, amelyeket most kezdenek kifejleszteni. Alkalmasak lesznek ezek a szivattyúk pl. víztározók feltöltésére, vagy atomerőművek hűtővizének szivattyúzására – jelentette be székesfehérvári sajtótájékoztatóján, pénteken Török László, a Grundfos Magyarország Kft. ügyvezetője.

Az új üzemben 350 magasabb szaktudással rendelkező embernek adnak munkát. A dániai kutatóközpont, és a 2000-ben Tatabányán kialakított kutatás-fejlesztési iroda mellett Székesfehérváron is létrehoznak egy kutatóbázist, így további 50-60 kutatómérnököt is felvesznek, de 2013-2014 között a jelenlegi 480 helyett 930 embert foglalkoztatnak majd a Fejér megyei megyeszékhelyen- mondta Török László.

A világ egyik legnagyobb szivattyúgyártó cége, családi vállalkozásként 1945-ben Dániában jött létre. Magyarországon 2000-ben kezdte el a gyártást. Jelenleg Tatabányán, Biatorbágyon és Székesfehérváron van jelen. Fehérváron az új üzem a meglévő gyár mellett épül fel. A tervek szerint a beruházás teljes költsége 2013-2015 között eléri majd a 8-9 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik