Belföld

„Elég!” – tüntetés Fejérben

Félpályás útlezárással tiltakoztak a magas üzemanyagárak miatt pénteken, a 7-es számú főúton, Polgárdinál.

A kezdeményezés a Jobbik polgárdi alapszervezetéé volt, de csatlakoztak hozzájuk Enyingről, Lepsényből, Kislángról, Csákvárról  is, és nemcsak jobbikosok. Összesen huszonöt autóval  foglalták el a fél útpályát délelőtt 11 órától 15 óráig. A szervezők az akció folytatását tervezik- írta a Fejér Megyei Hírlap.

Néhány ökölrázó kivételével az elhaladók többsége bíztatta a tüntetőket.

Nem tagja semmilyen pártnak,  de eljött, mert úgy érzi, megálljt kell parancsolni  ennek a folyamatnak, amely nehéz helyzetbe hozta – mondta a lapnak  Szabó László. A csákvári teherfuvarozó a magas fuvarozási költségekről beszélt, majd úgy vélte: biztos, hogy ez a helyzet a melegágya a körbetartozás kialakulásának. Pedig ha olcsóbb lenne nálunk az üzemanyag, mint  a környező országokban, az átmenő forgalomban résztvevők nálunk tankolnának, itt hagynák az adójukat. Most pedig ez éppen fordítva van- mondta.

Korábban a 81-es főúton is szerveztek félpályás útlezárást, akkor a Munka Törvénykönyvének tervezett módosításai miatt.

Fehérvár belvárosában is tüntettek félpályás útlezárással már, szintén a Munka Törvénykönyve, a munkavállalók jogainak esetleges csorbítása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik