Belföld

Egészségért dobbanó szív

A gyorsételek és nassolnivalók ellen kampányolnak a Kossuth Lajos Általános Iskolában, Székesfehérváron.

A „Törődj magaddal!” hét programjai az egészséges életmód jegyében zajlanak. a felső tagozatosok bevonásával, hétfőtől öt napon át. Nyitányaként szívet formázó élőképet alakítottak a gyerekek az iksola udvarán. A szívdobbanást jelképezve hol leguggoltak, hol felálltak.

Az iskola két évvel ezelőtt nyert pályázaton pénzt kompetenciaalapú oktatáshoz. A pályázat írta elő évente két témahét szervezését, és a hagyományt, azóta is őrzik – tudta meg a Hír24, az iskola igazgatójától.

Virágné Sziládi Judit elmondta: a mozgás is hozzátartozik az egészséges élethez, ezért kipróbálhatták a zumbát a gyerekek. Kedden kiállítás nyílik. Valamennyi felső tagozatos osztály papírból, hungarocellből 3 dimenzióban készít óriás méretben olyan ételeket, mint a chips, a hamburger és a gumicukor. Mellé jól láthatóan jelenítik meg, mely összetevők rettenthetnek el bennünket a fogyasztásuktól. Ezeken kívül ellenreklám tartalmú filmeket vetítenek, dietetikus tart előadást, majd pénteken, befejezésként az elméletben hallottakat a gyakorlatban jelenítik meg a gyerekek. Biobüfét szerveznek, ahol a szülők segítségével készített egészséges ételekkel kínálják majd egymást a gyerekek, a szünetekben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik