Belföld

Nagy balhé Esztergomban

Rendőrök csillapították a feldühödött embereket az esztergomi városházán. Videó.

Az esztergomi képviselő-testület megszavazta a közétkeztetés és a közvilágítás újraindítására szolgáló összeget, és utasította Tétényi Éva független polgármestert, hogy 14 óráig utalja át a pénzt. A polgármester a döntés után berekesztette az ülést, majd távozva MTI-nek elmondta, hogy az utalást végrehajtja.


Fotó: MTI / Kovács Attila

A fideszes többség elvetette a polgármesternek a képviselő-testület feloszlatására tett indítványát.

A Hír 24 tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a Fidesz képviselői az ülés vége után csak rendőrök sorfala között tudták elhagyni a termet, mert a folyosón a feldühödött esztergomiak követelték a lemondásukat. Többen ököllel ütötték a terem ajtóit. Az embereket rendőrök próbálták meg lecsillapítani.


Fotó: MTI / Kovács Attila

Érdeklődésünkre a Komárom-Eszregom megyei rendőrség szővivője megerősítette, hogy a rendőröknek be kellett avatkozniuk az esztergomi városházán, de részletes tájékoztatást csak későbbre ígért.

A tüntetés szervezője, Babai Angéla az MTI-nek elmondta: szülőként felháborította, hogy a volt és a jelenlegi polgármester hatalmi harca miatt veszélybe került a gyermekek étkeztetése, ezért az egyik közösségi oldalon hirdette meg, hogy aki elégedetlen a városvezetéssel, száraz kiflivel menjen tüntetni a városháza elé. Egyéni kezdeményezését semmilyen politikai szervezettel nem egyeztette – tette hozzá.
A testületi ülés elején a csaknem harminc előterjesztés felét a Fidesz-frakció levette a napirendről, majd megszavazták, hogy a volt polgármester, Meggyes Tamás (Fidesz) 25 percen át beszélhessen.

A volt polgármester kijelentette, hogy a város minden bajának az adósságrendezési eljárás az oka, amelyet Tétényi Éva indított el, és azért nincs étkezés és közvilágítás, mert a város jelenlegi vezetője nem utalt pénzt a szolgáltatóknak.
Tétényi Éva azt mondta, hogy a Fidesz-frakció múlt pénteki döntését azért nem tudta végrehajtani, mert a hivatal mindhárom, ellenjegyzésre jogosult dolgozója írásba adta, hogy nem ellenjegyzi az utalást, mivel nincs rá költségvetési fedezet.

A mostani ülésen határoztak a szükséges összegek átcsoportosításáról. A képviselő-testület döntése szerint a közvilágítást végző Tivi Kft.-nek kéthavi, a közétkeztetést végző HunGastnak csaknem egyhavi költséget fedező pénzt utaltak át.
Az adósságrendezés alatt álló önkormányzat csaknem 150 millió forinttal tartozik a HunGast Esztergom Kft.-nek és 172 millióval a Tivi Kft.-nek.

A HunGast ügyvezetője, Herczeg Csaba az MTI-nek elmondta, hogy hétfőtől visszaállítják a közétkeztetést. A Tivi Kft. ügyvezetőjének, Drága Bálintnak a tájékoztatása szerint a döntés után azonnal abbahagyták az izzók kiszerelését, és hétfő estére teljeskörűen visszaállítják a közvilágítást.

A HunGast szerdán – többszöri figyelmeztetés után – beszüntette a közétkeztetést az önkormányzati fenntartású gyermekintézményekben. A Gyermekétkeztetésért Alapítvány 1,5 millió forintért megállapodott a vállalkozással, hogy az általános iskolákba és az óvodákba csütörtökön és pénteken kiszállítanak csaknem 1600 adag ebédet.

A város egyes részein nincs közvilágítás. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságközleménye szerint a Készenléti Rendőrség is részt vesz a “közrend fenntartásában, a fokozott rendőri jelenlét biztosításában”.

“Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről” nyújtott be törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlésnek három fideszes képviselő a “város polgárai közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb, költségtakarékosabb fenntartása érdekében”.

Az esztergomi önkormányzat által átadandó, állami irányítás alá kerülő intézmények között a Dobó Katalin Gimnáziumot, a Balassa Bálint Múzeumot, a Glatz Gyula Szociális Központot, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolát, a Körösy László Középiskolai Kollégiumot, a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolát, valamint a Vaszary László Kórházat sorolja fel az előterjesztés, amelyet Navracsics Tibor, Szabó Erika és Czunyiné Bertalan Judit jegyzett.

Olvasói sztorik