Belföld

Lázár: Európa intenzíven imádkozik

Meglehet, jövőre még ez is kevés lesz.

Magyarország nem engedheti meg magának, hogy a jelenlegi világgazdasági helyzetben, a „beláthatatlan” 2012-es év előtt nem hallgatja meg az IMF javaslatait – ezt Lázár János közölte hétfő délutáni sajtótájékoztatóján a Parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője „balesetbiztosításnak” és „gazdasági védőernyőnek” nevezte a lehetséges megállapodást, melyről – így tudja – egyelőre nem zajlanak konkrét tárgyalások.

Ő maga amúgy a múlt héten találkozott IMF-es vezetőkkel (ez nyilván nem konkrét tárgyalás), ahol nem tapasztalt „semmiféle negatív, számonkérő hangsúlyt”.


Fotó: Neményi Márton

A frakcióvezető úgy véli, „akkor járunk jól”, ha az IMF-hez való visszakéredzkedésből „nem csinálunk presztízskérdést”. Lázár szerint reális esély kínálkozik 3, vagy akár 2,8 százalék alatt tartani a jövő évi hiányt, sőt „a KSH adatai szerint csökken a munkanélküliség”, és ebben a helyzetben „kár lenne megtorpanni”.

Lázár felidézte, hogy költségvetési problémát orvoslandó számos uniós ország tárgyal mind Brüsszellel, mind az IMF-fel. „Emellett még intenzíven imádkoznak is” – tette hozzá, reméljük, ironikusan.

Lázár megjegyezte: „majd kiderül”, elég lesz-e az IMF-es védőháló; „ha stabilan túl tudjuk élni 2012-t, az szép eredmény lesz”.

A legnagyobb hülyeség

„A legnagyobb hülyeség, amit az utóbbi időben hallottam” – ezt a Jobbiknak a magyar államadósság átütemezési javaslatára reagálta a frakcióvezető. „Csigavér, őrizze meg mindenki a hidegvérét” – javasolja Lázár.

Megerősítette, hogy frakciója egyfordulós, vegyes választásokat, valamint 199 fős parlamentet kíván. A tervek szerint marad az ajánlószelvény-gyűjtés intézménye, valamint a legnépesebb és a legkisebb lélekszámú választókerület között legföljebb 15 százalék különbség lehet.

A határon túli magyarok is szavazhatnak majd, de – az itthoniakkal ellentétben – egyéni képviselőre nem, csupán pártlistára voksolhatnak. Legalábbis, ha az elképzelés kiállja majd az alkotmányosság próbáját. „Ebben nem vagyok biztos” – mondta Lázár. (Kérdés, hogy a „minden választópolgár egyenlő” idea összefér-e a határon túliak korlátozott jogával.)

Összesen három választási névjegyzék készül majd. Egy „normál”, egy a nemzetiségieknek, egy pedig a határon túliaknak. Az egyelőre nem dőlt el, hogy ezekbe miként lehet bekerülni. Lázár nem vetette el, hogy csak személyes regisztrációt követően lehessen szavazni 2014-ben.

Az eva kapcsán a frakcióvezető megerősítette, hogy gyakorlatilag eldőlt: 37 százalékos kulccsal ugyan, de 2012-ben még marad ez az adóforma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik