Belföld

Borulhat a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer

Adótörvényekről, az igazságszolgáltatási reformról, valamint a megyei önkormányzati vagyon és a megyei fenntartású intézmények államosításáról is dönthet ma az Országgyűlés.

A napirend előtti felszólalásokat és interpellációs időszakot alighanem annak taglalása uralja majd, hogy a kormány tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új típusú együttműködésről.

A képviselők ezután elsőként az igazságügyi reform részét képező törvények elfogadásáról döntenek. A kormány javaslata alapján elválna egymástól a Kúria – mai nevén Legfelsőbb Bíróság – és a bírói igazgatási szerv vezetőjének a személye. A megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) igazgatási jogkörei az Országos Bírósági Hivatal parlament által választott elnökéhez kerülhetnek, akinek tevékenységét az Országos Bírói Tanács felügyelné.

A bírósági rendszer négyszintű maradna, a bírák jogállása pedig úgy változna, hogy háromévenként egy évre – a hozzájárulásuk nélkül – másik szolgálati helyre lehetne kirendelni őket. Az ügyészségi törvény módosításával 2012. január 1-jén megszűnhetnek, illetve az egységes ügyészi szervezetbe integrálódhatnak a katonai ügyészségek.

Ma dönt a Ház a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez érkezett módosító javaslatokról, majd az előzetes napirend szerint a megyei önkormányzati intézmények államosításáról is. A kormány indítványa állami tulajdonba adná a megyei önkormányzatok vagyonát és intézményeit, valamint a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeit, cserébe az állam átvállalná a megyei önkormányzatok mintegy 180 milliárd forintos adósságát. Az előterjesztés zárószavazását egy hete a Fidesz kérésére halasztották el, így annak szövegén feltehetőleg ma még változtat a Ház.

Határozathatnak a tavaszi gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság mandátumának meghosszabbításáról, illetve a mozgóképtörvény módosításáról is. Az utóbbi lényege, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatását a hatoslottó játékadójának 80 százalékban határoznák meg.

A szavazások sorát várhatóan a jövő évi adótörvények elfogadásával zárja az Országgyűlés. A felső áfakulcs így 27 százalékra emelkedhet, az egyszerűsített vállalkozói adó mértéke pedig a jelenlegi 30 helyett 37 százalék lehet 2012-ben. Az utóbbi módosításra – a kormánypárti képviselőcsoport tájékoztatása szerint – zárószavazás előtti indítvánnyal tesz javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke. Emellett az autósoknak jövőre baleseti adót kell fizetniük, a munkáltatói tb-járulékot szociális hozzájárulási adó váltja fel, a személyi jövedelemadóban pedig megszűnik az adójóváírás.

Általános vita lesz ma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) következő évi költségvetéséről: a médiahatóság 32, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 77 milliárd forintból gazdálkodhatna.

Az ülésnap részletes vitákkal ér véget: a képviselők megtárgyalják a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslathoz, az egészségügyi tárgyú jogszabály-változásokhoz, valamint a sporttörvényhez érkezett módosító indítványokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik