Belföld

Andy Vajna: Az utolsó vágás jogáról

A kormánybiztos addig marad, amíg a rendszer nem lesz önjáró. A magyar filmeseknek azt üzeni: higgyenek abban, amit csinálni akarnak, ne csak próbálkozzanak!

Tiltakozás a filmtörvény ellen. Tiltakozás az utolsó vágás joga ellen. 10 milliárdos tartozás a filmiparban. Ez van. Andy Vajna a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos szerint az utolsó vágás teljesen rendben van.

Jelen pillanatban kik a meghatározó filmesek Ön szerint Magyarországon?

Szabó István, Antal Nimród, Makk Károly és Jancsó a régebbi munkái miatt, Goda Kriszta.

Utolsó három magyar mozi élmény?

Inkább videón nézem mostanában a filmeket, alig van időm. Az utolsó magyar film, amit moziban láttam és emlékezetes maradt A vizsga, régebbről pedig a Valami Amerika, az Üvegtigris, a Zimmer Feri. És készülök Tarr Bélára. Nagy egyéniségnek tartom, úgyhogy meg szoktam nézni a filmjeit.


Fotó: Kummer János

Amikor kiderült, hogy Ön lesz a magyar filmek felelőse, sokan azt kifogásolták, hogy a Terminátor finoman szólva nem ugyanaz, mint Mundruczó Deltája.

Kezdjük máshol. A Terminátor egy érdekes film, amire nagyon büszke vagyok. De itt egy könyv nálam, amit a születésnapomra kaptam ajándékba valakitől. Arról szól, hogy mennyi filmet csináltam. Szerintem a magyarok többségének fogalma sincs a munkásságomról.

Én jó párat láttam a filmjei közül, szerintem egyik sem hasonlít a Deltához, de ne értsen félre, nem Mundruczóra akarom kihegyezni a kérdést….

Értem mit akar megtudni, csak szerintem az Angyalszív Robert de Niróval és Mickey Rourke-kal, vagy a Jákob lajtorjája Tim Robbinsszal ugyanaz a kategória, mondjuk úgy, art film, és ezek a filmek fődíjakat nyertek mindenhol.

A Delta sem panaszkodhat. De máshogy fogalmazok: A kérdés az, hogy az Ön hatására másfelé megy-e a filmfinanszírozás. Erősödik-e a közönségfilmek támogatása az úgynevezett művészfilmek kárára.

Nem hinném. Én remélem, hogy legalább olyan jó, vagy jobb filmeket csinálunk majd, mint a Delta. És ez egyaránt érvényes a művészfilmekre és a közönségfilmekre is. Az lenne az igazi művészet, ha ez a két kategória végre találkozna. Azaz a művészfilmek nem külön állnának a sztratoszférában, hanem valamilyen közönségre számítanának. Ott van példának a Holt költők társasága, vagy az Amadeus – művészfilmek, hihetetlen sikerrel. Szóval nem kizárt ez. Amúgy Mundruczó is pályázott, s ha minden jól megy, az elsők között lehet, aki támogatást kap. Ennyit erről.

Egyetlen pozitív döntés született eddig a filmszakmai döntőbizottságban, de nem forgatásra, hanem forgatókönyv fejlesztésére ítéltek meg pénzt. Az összes többit visszautasította a bizottság.

Meg kellene nézni, hogyan néztek ki a beadványok. A forgatókönyveket, amelyeket idáig láttunk, visszaküldtük további fejlesztésre. De tudja, ebben azok, akik írták a könyveket száz százalékig egyetértenek. Itt ültünk a meetingen, s beszélgettünk az alkotókkal, és ők maguk nevették el magukat, amikor szóba került a gyártás, és jelentették ki, hogy a forgatókönyvükkel még sok munka van. Megpróbálták. Itt ilyen nincs. Higgyenek abban, amit csinálni akarnak, ne csak próbálkozzanak.


Final Cut

Nem lehet, hogy a magyar filmeseknek idegen még az a rendszer, amit szeretne?

Szerintem az a baj, hogy sietnek, mert már régen nem csináltak filmeket. Megszoktak egy olyan rendszert, amely szerintem a pályázati szakaszban nem elemezte a forgatókönyveket, nem nézte a költségvetést. Hónapok óta próbáljuk kibogozni, amit az MMKA összecsomózott.

Kenyeres Bálint pályázatát miért utasították el? A Tegnap című filmje Európa-szerte, támogatásokat nyert, a francia állam pedig különösen magas összegekkel támogatta. A költségvetés 40 százaléka kellene itthonról.

Nem volt érvényes a pályázat, ugyanis benne van a szabályzatunkban, hogy ha valaki egy másik állami támogatótól kapott támogatást, akkor innen nem kaphat. És az ő filmje kapott már Magyarországon.

Szőcs Gézától?

Igen. De nagyon kedveljük Bálintot. Adtunk neki egy lehetőséget, hogy beszélgessünk. Ő bejött, és reggel nyolctól este kilencig itt ült a mi fejlesztőinkkel, és jegyzetelt. Bálint egyébként nagy örömmel vette a kritikákat. Azt mondta, hogy soha ilyen pontosan senki nem mondta meg neki, hogy hol, mi a probléma.

Várjon nem értem. Most akkor a forgatókönyv hibái miatt nem kapott támogatást, vagy azért, mert Szőcs Géza kulturális államtitkár támogatta őt?

Az elutasítás a NEFMI-től kapott támogatási pénz miatt van. A beszélgetést meg ő kérte. Tudta, hogy nem kaphat pénzt tőlünk, megmondtuk neki az első pillanatban. De felajánlottuk, hogy ha akarja, segítünk, és ő akarta. Szerintem fog ő még ezzel pályázni.

És akkor majd kaphat pénzt?

Most van egy olyan helyzet, hogy Szőcs Géza a kulturális bizottsági ülésen bejelentette, hogy a jövőben nem akar foglalkozni a filmek támogatásával, mivel sem a média, sem a szakma nem támogatta törekvéseit. Van néhány olyan film, amit ő támogatott, és mi természetesen nem szeretnénk, ha azok elvesznének , úgyhogy ebben a helyzetben melléjük fogunk állni ha azt gondoljuk, jók a tervek.  Dolgozunk a Filmalap Támogatási Szabályzatának módosításán.

Háború a filmfinanszírozás területén?

Nem. Ez egy rendszer. Tisztán át akarom látni, hogy mi mennyibe kerül, mennyi pénz megy egy filmbe, mire, hogyan. De a rendszer csak úgy működik, ha átlátható a dolog. Korábban senki nem olvasott elemezve forgatókönyvet, nem nézte át a költségvetést. Ez a filmszakmában nem működik.


Mind művészfilm

Idénre van másfél milliárd forint. El tudják költeni?

Nem kell elkölteni.

Mert a maradék átkerül jövőre?

Igen. És jövőre szerintem kapunk még körülbelül négy milliárdot a hatoslottó játékadójából, plusz, ami marad idénről.

Vannak szakmai kérdések, amelyek megosztók. Itt van például a végső vágás. Mennyire lesznek szigorúak?

A végső vágás világszerte egy alapvetés. A legtöbb helyen a finanszírozók vagy a producerek kapják ezt a lehetőséget. Mi most azt szeretnénk elérni, hogy a filmek úgy nézzenek ki, ahogy a forgatókönyvek vázolták őket, amire a támogatást korábban megkaptak. Tehát ez egy ellenőrzési jog egyelőre, hogy a filmesek azt valósítsák meg, amit leírtak és a támogatók és co-producerek elfogadtak. A folyamat úgy néz ki, hogy a rendező leforgatja a filmjét, és ideadja jóváhagyásra. Mi levetítjük közönség előtt, mondjuk 50 embernek, akik jól leképezik a célcsoport korfáját, nemi összetételét, stb… Szóval egy rendes fókuszcsoportról beszélünk, akik osztályozni fognak. Ha azt látjuk, hogy probléma van a filmmel, akkor leülünk a filmesekkel, és változtatást javaslunk. Ha ők nem csinálják meg, akkor mi megcsináljuk, azt is levetítjük a közönségnek,é s amelyik jobban tetszik nekik, az megy a moziba. Az alaptámogatásnál, ami legfeljebb a film költségvetésének ötven százaléka, beleértve a közvetett támogatást is, de maximum 150 millió forint, csak javaslatokat teszünk a változtatásokra. Amennyiben egy film többlet-támogatást kap, azaz többet az említett mértéknél, akkor a Filmalapnak a végleges vágott változatot illetően jóváhagyási joga van.

Ez egy amerikai módszer. Eddig ilyen rendszer nem volt.

Persze, mert idáig az történt, hogy a filmesek kaptak egy halom pénzt, és azt csináltak vele, amit akartak. Vagy lett belőle film, vagy nem, vagy ugyanazt csinálták, amire pályáztak, vagy nem. Eddig a döntőbizottság volt a felháborodás tárgya, most a végső vágás miatt idegeskednek sokan, én meg azt mondom, inkább koncentráljanak a filmkészítésre. Adjanak le olyan jó forgatókönyvet, amit tényleg meg akarnak csinálni! Tudja, azt szeretnénk érezni, hogy a rendező akár a bal kezét is odaadná, hogy elkészítse a filmjét, de ezzel eddig nem találkoztunk.

Gondolom, lesznek ilyenek azért bőven.

Már látnám.

Milyen rendszeresen találkozik magyar filmesekkel? Sikerült beilleszkednie?

Tegnap Antal Nimróddal vacsoráztunk, mert ő is szeretne újra itthon is filmet csinálni, és ő mondta nekem, hogy a végső vágásnál korrektebb rendszert ő sem ismer. Persze ő jobban ismeri a rendszert Amerikából, de azért ő is egy művészlélek. Aki bízik a munkájában, annak ez nem probléma.


A közönségre hallgatni kell

De ha én filmrendezőként azt mondom, hogy szerintem a javasolt vágás nem javít a filmemen, akkor mi van?

Szerintem, ha a közönség azt jelzi, hogy javítani kell, arra hallgatni kell.

Mi a helyzet azokkal a tartozásokkal, amelyek a filmesek, a producerek nyakán maradtak, miután az MMKA támogatása megszűnt?

Hát, igen. 10 milliárddal tartoztak. Ebből 5 milliárd a bankok felé, 3 milliárd a producereknek és voltak kiadott szándéknyilatkozatok, amelyekkel a producerek sikeresen házaltak és pályáztak Európában támogatásokra. Most meggyőztem az államot, hogy rendezzük a helyzetet. Először a bankokat rendezzük, aztán a producereket.  A végére mindenki lehet, hogy utálni fog engem. Az állam azért, mert költöm a pénzt, a producerek azért, mert a teljes összeget nem kapják meg, ahogy a bankok sem.

Hol tartanak?

A bankokkal aláírtuk a szerződéseket. A producerek közül most már több mint 70-nel megállapodtunk, de összesen 200-an vannak. Jövő héten bejelentjük, hogy hol tartunk. Muszáj volt elkezdeni a kárrendezést, mert az a helyzet alakult ki, hogy a producerek elveszíthették volna a házaikat, az autóikat, a vagyonukat.

Mekkora összeget sikerült az államtól elkérni?

Azt hamarosan elmondom, állandóan ingadozik.

Nagyságrendileg?

Hamarosan a pontos összeget elmondom.

Hát, jó. Akkor beszéljünk még az adókedvezményről. Már egy pár éve létezik az a modell, hogy a vállalkozó, aki támogatja egy film elkészültét, az összeget leírhatja az adóalapjából, és levonhatja az adójából is. Csökkenti az erre szánt forintok mennyiségét az, hogy az állam a kedvezményes adózást kiterjesztette a sport területére is? Nem jobb egy vállalatnak a sikeres vízilabdát, vagy a népszerű focit támogatni, mint a filmet?

A film adókedvezménye az egyetlen, ami a GDP-t növeli. Tehát keres rajta az állam közvetlenül is, de közvetve is, például a hotel-, vagy az ételköltségeken. Javítja az országimázst is, ha itt vannak a világsztárok. Angelina Jolieval jön a világ bulvárlapjainak egy része is. Ettől Magyarország ott lesz a címlapokon.  Ráadásul a kedvezmény segíti a szakmát, mert a magyar stábok dolgoznak és tanulnak.


Minden film saját

Nem kap nagyobb publicitást a sporttámogatás?

Nem hinném, de ezen dolgozni kell. Szeretnénk, ha 10 milliárd forint maradna a magyar filmekre. az adókedvezményből.

Jó Önnek egy minisztériumban ücsörögni?

Hát, egyáltalán nem. Keressük a végleges iroda helyszínt. Itt a minisztériumban kiraktunk néhány filmplakátot, hogy mégis szakmaibb és otthonosabb legyen.

Saját film jár a fejében?

Minden film kicsit saját lesz, ami itt elkészül, de természetesen Amerikában is dolgozom egy-két ügyön.

Milyen hosszúra tervezi ezt az állást?

Elsősorban az a cél, hogy a rendszer felálljon. Ha sikerül sínre állítani, s a rendszer magától működik, akkor az én kormánybiztosi feladatomnak vége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik