Belföld

Tarlós hiába zsarolt a távozásával

A főpolgármester a kerületi polgármesterekkel szemben a sajtónyilvánosságért vívott harcban is veszített az egyeztetés kezdetén. A sajtót kidobták.

A sajtó jelenlétéről szóló vitával kezdődött Tarlós István főpolgármesternek és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének, a BÖSZ-nek pénteki találkozója.

A fideszes Nagy Gábor Tamás, a BÖSZ elnöke a bevező után jelezte, hogy az ülés nem nyilvános, ezért távozásra kérte a sajtót. Tarlós István főpolgármester erre kilátásba helyezte, hogy ez esetben ő is távozik. Mint mondta, két hete írásos tájékoztató anyagot küldött az összes kerületi polgármesternek a tervekről, “nem felelni jött”, hanem hogy a város érdekében beszéljen a szervezet és a főváros kapcsolatáról.

Nagy Gábor Tamás a BÖSZ szabályzatára hivatkozva kijelentette: a közgyűlés nem lehet nyilvános. Kitért arra is, hogy a találkozónak vannak elemei, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Mint mondta, szerencsétlennek tartja a sajtón keresztüli üzengetést.

Tarlós István viszont súlyos nemtetszésének adott hangot, és rosszhiszeműnek tartja a sajtó kizárását. Álláspontja szerint “oka van annak, hogy nem hallgathatják végig” az egyeztetést. Szólt arról is, hogy a főváros érdekében marad az egyeztetésen, de felhívta a szervezet figyelmét, hogy “egy Budapest van, nem pedig kettő”.

A sajtónak végül távoznia kellett, az ülés utánra a városvezetés és a BÖSZ is tájékoztatást ígért.

A nyilvános részen elhangzott: a BÖSZ egyebek mellett a főváros fejlesztési terveiről kért tájékoztatást a városvezetőtől pénteki közgyűlésén. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, mielőtt kiküldte a sajtót, még elmondta: a szervezet szeretné segíteni Budapest fejlődését, együttműködésre törekedve a fővárossal és a kormánnyal.

Tarlós pedig azt hangsúlyozta: egyeztetni szeretne néhány konkrét budapesti fejlesztésről, támogatást kér a troli- és villamostenderhez, meg szeretné tárgyalni a BKV, valamint a kórházak helyzetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik