Belföld

El a kezekkel a szobortól!

Versmaratonnal tiltakoznak péntek délutántól vasárnap estig a Kossuth téri József Attila-szobor tervezett eltávolítása ellen neves művészek, írók és egyszerű rajongók.

Sok ember tolongott délután a parlament melletti József Attila-szobor körül. Maraton van. No nem olyan szaladgálós, hiszen a szobor is ül. Legalábbis még egy darabig. Hanem versmondós. Az én József Attilám – szubjektív versmaraton facebook csoport szeretné, ha még sokig itt ülhetne József Attila, ezért 32 óra 40 percig mondanak József Attila verseket. Azért ennyi ideig, mert a költő 32. születésnapja után háromnegyed évvel hunyt el.


Fotó: Kummer János

A szervezők szerint előzetes bejelentkezés nélkül bárki színpadra állhat, hogy egy-két számára kedves vagy fontos verset, írást, vallomást elmondjon vagy akár eljátsszon, elénekeljen, eltáncoljon. Persze jönnek híresebb emberek is. Ottjártunkkor Kornis Mihály szavalt éppen, de a fellépők között lesz Fodor Tamás, Vallai Péter, Kézdy György, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Xantus Barbara, Galkó Balázs, Pápai Erika, Bodor Pál, Parti Nagy Lajos, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Babarczy Eszter, Bródy János, Borlai Tibor, Dés László, Vágó István, Ráday Mihály és Czeizel Endre, valamint a coMMMunity.hu szerkesztői, a Dramaturg Céh tagjai, a Maladype Társulat, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Vörösmarty Gimnázium diákjai és a Versmondók Egyesületének tagjai is. Aztán vasárnap este 23 óra 40-kor Kulka János zárja a sort.


Fotó: Kummer János

Miért?

A civil csoport a maratont tiltakozásul szervezi a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállításáról döntő országgyűlési határozat miatt. Ez alapján József Attila szobrát is máshová fogják áthelyezni. A versmaratont szervező csoport – amely kizárólag e célból született és nem kötődik sem pártokhoz, sem szervezetekhez – a „József Attilát szeretők feledhetetlen országos találkozójává” kívánja tenni a rendezvényt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik