Belföld

Áll a bál a szegedi trolibeszerzés miatt

A polgármester szerint negyedmilliárdos kár érte a várost a projekt megakasztása miatt.

Botka László polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: negyedmilliárd forintos kár érheti a várost amiatt, hogy a helyi közlekedési társaság vezetője “indokolatlan feljelentésével” megakasztotta az önkormányzat trolibuszbeszerzését, ezért azonnali hatállyal kezdeményezi az igazgató felmentését.

Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke szerint Szeged Európa egyik legdrágább trolibuszát készül megvásárolni. Mindezt olyan közbeszerzés alapján, amelyen a nyertes és a vesztes ajánlatot letevő cégcsoportok tulajdonosai között átfedés volt, ezen kívül a megrendelt jármű specifikációi oly mértékben leszűkítettek, hogy az eredmény gyakorlatilag előre borítékolható volt.

A fideszes politikus úgy fogalmazott: az eset kapcsán joggal merült fel az összejátszásra vonatkozó gyanú, s a polgármester csütörtökön ezt a gyanút nem oszlatta el.

Hozzátette, hogy a helyi közlekedési társaság igazgatója a város vagyonának és az adófizetők pénzének a megóvása érdekében köteles cselekedni, így az eljárása szerintük teljesen szabályszerű volt.

Gyimesi László kitért arra, hogy az új igazgató vezetése alatt a társaság 100 millió forinttal kisebb önkormányzati támogatásból és mintegy 200 millió forinttal nagyobb egyéb költségek mellett mintegy 600 millió forint pluszt hozott a kasszába 2011-ben. Több trolibuszt és villamost újítottak fel, mint a megelőző időszakban, a cég több szegedinek ad munkát, s pontosabban, precízebben működik, mint valaha. A Fidesz szegedi elnöke hozzátette: az igazgató ezért nem menesztést, hanem sokkal inkább prémiumot érdemel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik