Belföld

Nemzetközi muníciót kaptak a szakszervezetek

Az ILO a többi között azt javasolja,terjesszék ki a védett kor intézményét a szülési, gyermekgondozási szabadságot követő legalább három hónapra az új Munka törvénykönyvében.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) több ponton is kifogásolta az új Munka törvénykönyvének korábbi tervezetét, és javasolta a magyar kormánynak, hogy folytasson konstruktív párbeszédet a munkaügyi törvények reformjáról. Erről az ENSZ szakosított szervének véleményét szeptemberben kérő hat szakszervezeti konföderáció vezetői számoltak be szerdán, Budapesten.

Az ILO a többi között kifogásolta a véleménynyilvánítási és szervezkedési szabadság korlátozását, valamint azt javasolta, hogy terjesszék ki a védett kor intézményét a szülési, gyermekgondozási szabadságot követő legalább három hónapra.

Palkovics Imre, a MOSZ elnöke elmondta: most csak véleményt kértek az ILO-tól, ennek jogi következménye a kormányra nézve nincs. Érdemi kifogást akkor tudnak emelni, ha már a parlament elfogadta a jogszabályt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik