Belföld

Iszapömlés: vádemelést javasol a rendőrség

A gyanúsítottak vagyonát több százmillió forint értékben zárolta a bíróság.

Befejezte a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg a Veszprém Megyei Főügyészségnek – tájékoztatta a sértettek egy csoportjának a jogi képviselője kedden az MTI-t.

Magyar György elmondta: a vádemelési javaslatban halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények szerepelnek. Az ügyészség kompetenciája az, hogy döntsön a javaslatról, arról, hogy vádat emel-e az ügyben.

Az iratismertetés november 23-án lesz, akkor a gyanúsítottak és a sértettek képviselői betekinthetnek az összes nyomozási iratba, ekkor derül ki, pontosan hány gyanúsítottról van szó. Az ügyvéd szerint több mint tíz ember érintett.

Mint elmondta, a sértettek, akiket ők képviselnek, többtucatnyian vannak. Nekik vagy a hozzátartozójuk halt meg, vagy ők maguk súlyosan megsérültek. Az ügyvédi iroda indítványára a bíróság több százmillió forint értékben zárolta a gyanúsítottak vagyonát. A gyanúsítottak elmarasztalása esetén ez az összeg a sértettek polgári jogi igényének a kielégítésére szolgálhat.

A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának a gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik