Belföld

Szabadlábon S. Ábel

A jogi egyetemen tervezett lövöldözéssel vádolt S. Ábelt jogerősen szabadlábra helyezte az Ítélőtábla a védelem fellebezésének helyt adva.

Az FN24 információi szerint S. Ábelt jogerősen szabadlábra helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, a védelem fellebezésének helyt adva. A Fővárosi Bíróság első fokon meghosszabbította az előzetes letartóztatást, majd a védelem fellebbezett és ennek hétfő este helyt adott az Ítélőtábla.

A joghallgatót 22 rendbeli emberölés előkészületével, súlyos egészségromlás okozó testi sértéssel és garázdasággal vádolják. A vád továbbra is áll, csak az előzetes letartóztatást szüntette meg a bíróság. A vádlott 21 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

2010 februárjában S. Ábel joghallgató telefonon beszélt egyik csoporttársnőjével, akit megijesztett a beszélgetés tartalma és hangvétele, ezért egy csoporttársával együtt megnézték a vádlott verseit tartalmazó blogot. Ebből és a vádlott korábbi, az iskolai mészárlásokkal kapcsolatos megnyilvánulásaiból arra következtettek, hogy diáktársuk iskolai lövöldözést, azt követően pedig öngyilkosságot készül elkövetni, ezért értesítették a rendőrséget.

A nyomozó hatóság ezután fogta el Somogyi Ábelt, akit az ügyészség emberölés előkészületének bűntettével, súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettével és garázdaság vétségével vádol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik