Belföld

Kirúgták Bombera Krisztinát az MTV-ből

A nyári ötszáz után most négyszáz főt bocsátanak el. A Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) október közepén jelentette be az újabb csoportos létszámleépítést. 414 dolgozó kirúgását tervezték, de a szám az üzemi tanácsokkal történt egyezetés után novemberre 404-re csökkent.


rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ma felmondtak Bombera Krisztinának, az MTV egykori New York-i tudósítójának. A televízióssal délután közölték, hogy nem tartanak igényt a munkájára. Szintén elköszöntek M. Kiss Csabától, akinek a nyáron még két műsort is adott volna az MTV. A “Fókusz-gyilkosnak” is hívott Pont című műsort egy héttel az indulás előtt szüntette meg a televízió. Akkor azt mondták a csapatnak és a főszerkesztő M Kissnek, hogy egy későbbi időpontban elindulhat a riportmagazin. A múlt heti toplista alapján a közmédiás megújulást nem sikerült nézőszámmal is igazolni, írja kistestvérünk a Vízióblog.

Az első kirúgottak között van Litauszki János filmrendező, aki 1980 óta a Magyar Televízió munkatársa. Ő volt az MTV utolsó Balázs Béla-díjas rendezője. Utoljára november 4-én vetítette filmjét a magyar televízió. Legutóbb az MTV MM a megoldások magazinja című délutáni produkcióját készítette.

Szerbhorvát György, aki idáig a magyar rádió műsorelemző részlegét vezette, szintén a kirúgottak között van. A Magyar Narancs egykori szerzője Such György hívására érkezett a Magyar Rádióba.

Teszári Nóra az utolsó kirúgási hullám óta a Duna 2-n készítette az Éjjeli őrjárat című műsor két adását keddenként és péntekenként. Az ősszel az MTVA még külön fotózásra küldte a műsorvezetőt, hogy óriásplakátokon legyen a cég arca. Most azonban 13-órára berendelték és közölték vele, nem tartanak igényt a munkájára.


Fotó: Rozmaritz Gábor

Kirúgták Várkonyi Attilát, aki dj Dominik néven lemezlovasként is dolgozik, és egy időben az MTV szórakoztató osztályát is vezette. Szintén az elbocsátottak között van Kembe Sorel-Arthur aki az utóbbi időben szintén a Duna2 Éjjeli Őrjárat című produkciójában dolgozott mint riporter.

A Magyar Rádióban reggel közölték Kővári Anna gyártásvezetővel és Varga Beatrix műsorelőkészítővel is, hogy felmondanak nekik.

Kiss Ritát, aki a már nyáron lefejezett Közelről és a Hely című műsor riportere volt szintén elküldték. Úgy tudjuk, a Magyar Rádióban még elküldenek legalább 15 szerkesztőt, 2 bemondót, még 3 gyártásvezetőt és 5 archívumban dolgozó embert is.

Az MTV-ben a MaReggeltől elküldték Lévai Éva szerkesztőt. szintén megváltak Kertész Viktóriától aki az előző Orbán kormány alatt az egészségügyi minisztérium sajtófőnöke volt.

A Duna TV-től küldték el Károlyi Gabriella meteorológust is, aki az utóbbi időben a Kívánságkosár című műsorban is feltűnt műsorvezetőként.

Az MTV megvált Montskó Évától is, aki a Delta felelős szerkesztője is volt.

A kirúgások most elérték az online szerkesztőségeket is. Információink szerint a napokban, ott is több munkatárs megkapja az előzetes értesítést felmondásáról.

A Hír24 úgy tudja, van akit délelőtt 10 órakor hívtak fel, hogy 11-re legyen a Magyar Televízió Kunigunda úti épületében.

A nyári ötszáz után most négyszáz főt bocsátanak el. A Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) október közepén jelentette be az újabb csoportos létszámleépítést. 414 dolgozó kirúgását tervezték, de a szám az üzemi tanácsokkal történt egyeztetés után novemberre 404-re csökkent. 380 embert a budapesti, a többieket a vidéki stúdióktól küldenek el. Az alap és a közmédiumok központi üzemi tanácsa péntek éjjel megállapodott az elbocsátás részleteiről. A megállapodás értelmében az MTVA 33 millió forintos segélyalapot hoz létre.

Úgy tudjuk, hogy a kirúgások szerdáig tartanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik