Belföld

Varju: túlkapásokkal teli a túlkapásokról szóló jelentés

A Demokratikus Koalíció a Balsai-jelentés költségeire kíváncsi és a furcsa szerződéseket vizsgálná.

Varju László, a DK pártigazgatója vasárnapi sajtótájékoztatóján „túlkapásokkal telinek” nevezte a 2006-os őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízotti jelentést, és egyértelműnek tartotta az annak elkészítésében résztvevők politikai elfogultságát.

Bírálta azt is, hogy információi szerint a jelentés készítői nemcsak autót, számítógépeket, irodát kaptak, hanem összesen 21 millió forint jutalmat is. Az országgyűlési képviselő kérdései között szerepel, hogy mennyibe került a miniszteri megbízott tevékenysége, a miniszterelnökség szervezetén belüli, illetve külső megbízások költségeivel együtt. Varju László arra is választ vár Orbán Viktortól, etikusnak tartja-e, hogy több millió forinttal gazdagodott, aki Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyében feljelentést tett.

A pártigazgató kifogásolta, hogy a jelentés elkészülte után is hatályosak voltak a megbízási szerződések, így ezzel kapcsolatban is választ vár. A politikus arra is kíváncsi, „milyen speciális, a miniszterelnökség és kormánytisztviselők által el nem végezhető feladata volt a miniszterelnöki megbízottnak”, amelyre egy meteorológus végzettségű szakértő volt a „legalkalmasabb megoldás”.

Szijjártó: érthető Gyurcsány riadalma

A kormányfő szóvívője szerint nem csoda, hogy riadalmat kelt Gyurcsány Ferencben Balsai István jelentése a 2006. október 23-i eseményekről, mert ez megerősíti azt a gyanút, amely szerint politikai utasításra vezényeltek rendőrtámadást a békés tüntetők ellen.

Szijjártó Péter kiemelte: az összeállítás beszámol arról is, hogy számos nyilvánvaló jogsértést az akkori politikai vezetők akaratából és tudtával követtek el. A jelentés az igazságszolgáltatás rendelkezésére áll, így most már minden adott ahhoz, hogy kiderüljön, mi és miért történt öt évvel ezelőtt a nemzeti ünnepen – olvasható a miniszterelnök szóvívőjének közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik