Belföld

Elítélték Pesty Lászlót Bajnai megrágalmazásáért

A Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon egy év próbára bocsátotta az újságírót. Az ügy a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

A Budai Központi Kerületi Bíróság rágalmazás miatt egy év próbára bocsátotta szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében Pesty Lászlót, mert megállapítása szerint a filmes, újságíró valótlanul állította Bajnai Gordonról, hogy a volt kormányfő – a Wallis korábbi vezérigazgatójaként – tönkrement libatenyésztők haláláért felelős.

A tárgyaláson Bajnai kijelentette: soha nem hozott olyan döntéseket, amelyek a beszállítók ellehetetlenüléséhez vezettek, a politikai motivációjú rágalmak alaptalanok, azok célja a választási kampányhoz kapcsolódó „karaktergyilkosság” volt. Hozzátette: az eset kapcsán jogerősen sajtópereket nyert korábban.

Pesty László tagadta bűnösségét. Közölte, hogy libatenyésztők százai jutottak csődbe az ügyben, többen emiatt lettek öngyilkosok, ő pedig újságíróként a szakmai szabályok szerint járt el. Pesty fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős. A rágalmazási per másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik