Belföld

Ma utolsó menet az evás iszapbirkózásban

Kedd délelőtt elnökségi ülést tart a Fidesz. A fő téma ezen a fórumon is az eva. Még egy nap a slusszig.

“Ma Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy az evát megtartsa… A miniszterelnök úr elég határozott volt ebben a kérdésben… A frakció tudomásul vette a kormány elutasító álláspontját” – hétfőn így foglalta össze a Fidesz képviselőcsoportja ülését követően Lázár János a zárt ajtók mögötti megbeszélés lényegét.

Ez annak ellenére az eva 2012. január elsejei halálát jelenti, hogy a frakció kapott egy úgymond utolsó esélyt: Lázár szerdán letehet Orbán asztalára egy legeslegutolsó javaslatot eva-ügyben.

Ehhez képest újdonság, hogy – információink szerint – a kedd délelőtti elnökségi ülésen ismét az eva a téma. A szűk körű grémium (tagjai: először is Orbán Viktor, továbbá az alelnökök, Kósa Lajos, Lázár János, Pelczné Gál Ildikó, Pokorni Zoltán, Varga Mihály, valamint szavazati jog nélkül Kubatov Gábor és Balog Zoltán) előtt a frakciótagok utolsó kísérletet tesznek meggyőzni az egyelőre a Matolcsy gazdasági miniszter vélekedését osztó kormányfőt. Részben ismerve, részben sejtve az álláspontokat, „egy mindenki ellen” vita várható; csakhogy az az egy maga Orbán Viktor. A képletet egyszerűsíti, hogy Matolcsy nem tagja e testületnek.

A gazdasági miniszter úgy véli, az eva megszüntetése ötvenmilliárdos pluszbevételhez juttatná a költségvetést – a frakció szerint ez tévedés. Matolcsy másik fő érve, hogy az amúgy a még 2002-ben, a Medgyessy-kormány egyik első intézkedéseként bevezetett eva nem fér össze az uniós gyakorlattal. Ellenérvként nyilván elhangzik majd az elnökségi tagoktól, hogy a szellemi foglalkozásúak egyszerűsített foglalkoztatását lehetővé tévő, ekho néven futó formulát (az eva kisöcsét) nem kívánja megszüntetni a tárca, pedig az is hungaricum. Miképpen magyar különlegesség lenne az a Lázár által tegnap megszellőztetett elképzelés is, miszerint a személyi jövedelemadózás keretein belül kéne lehetőséget nyitni átalány alapú adózásra.

A jelenlegi 108 ezer evázó abban bízhat még (kicsit), hogy Orbán kompromisszumként beleegyezik: ne most januártól, hanem csak egy év múlva szűnjék meg az eva, addig pedig a kulcs emelkedjék a mostani harmincról 35 százalékra.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

2464200 Ukraine, Torez. 07/17/2014 The crash site of the Malaysian Boeing 777 outside Shakhtyorsk, Donetsk Region. Mikhail Voskresenskiy/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.