Belföld

Évi 12 millióért tanácsol Orbánnak Hegedűs Zsuzsa

De nem csak a miniszterelnök tanácsadói keresnek jól. A kormányfő fotózását végző cég például 9 milliót kap évente.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért évente – derül ki a Miniszterelnökség által kötött szerződésekből, amelyek legfrissebb adatait a kormányzati honlapon hozták nyilvánosságra pénteken.

Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, akit időközben washingtoni nagykövetté neveztek ki, 2010 júniusa és 2011. január 31. között 8 millió forintért végzett tanácsadást jogalkotási ügyekben, s emellett nemzetközi pénzügyi és gazdasági folyamatokat elemzett.

Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt. Madarász László a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat akadályozó ügyek rendezésében működik közre 4,3 millió forintért.

A nettó ötmillió forintot meghaladó szerződések közül a legnagyobb értékűt az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel kötötte a Miniszterelnökség: a vállalkozás 40 millió forintért nyújtott médiaszolgáltatásokat a szociális konzultációhoz kapcsolódóan. Az AllSys Management Kft. 8 millió forintért tájékoztatta a lakosságot a konzultációról, míg a Prestige Media Reklámügynökség Kft. 7,7 millió forintért gyártott filmeket az új alaptörvény megalkotását előkészítő nemzeti konzultációhoz.

A szerződési adatok szerint Burger Barna cége, a Fókusz-Pókusz Kft. évi 9 millió forintért készít fotódokumentációt az Orbán Viktor részvételével zajló eseményekről, Benkő Szilárd pedig tíz hónapon keresztül döntően rendezvényszervezői munkát végzett a Miniszterelnökségnek 11 millió forintért. A Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. a kormányfő beszédeinek előkészítéséért és rendezéséért 8,2 millió forintot kap.

A kormányzati honlapon közöltekből kiderül, hogy az orbanviktor.hu weboldalt tervező Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft. évi 3,7 millió forintért üzemelteti a honlapot.

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. – Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége – pénzszállításra kötött szerződést a Miniszterelnökséggel, és idén nagyjából 1,2 millió forintért végezte ezt a tevékenységet.

A nyilvánosságra hozott adatok között kisebb értékű szerződések is szerepelnek, így kiderült például, hogy Jókai Anna író százezer forintért mondott emlékbeszédet Brunszvik Teréz halálának 150. évfordulóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik