Belföld

Hivatalosan véget ért, de még egy hétig tart

Ma kezdődik a népszámlási pótösszeírás.

Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot – közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.

Virágh Eszter elmondta: bár a pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, a keddi ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Az egy héten át tartó pótösszeírásra a legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják. Ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban – legnagyobb arányban a fővárosban – még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

Vidéken a helyi polgármesteri hivatalok, Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. Annak, aki mozgásában korlátozott, vagy más egyéb okból nem tud bemenni a hivatalba a pótösszeírásra, ezt telefonon jelezze az önkormányzatnak, és hozzá feltehetőleg számlálóbiztost küldenek majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik