Belföld

Korrupcióval gyanúsítják, lemondott

Lemondott Moravszki Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza vesztegetéssel gyanúsított független polgármestere.

Kapcsolódó cikkek

A zempléni kisváros honlapja adott hírt arról, hogy október 20-án a helyi választási bizottság a polgármester lemondása miatt a jövő év január 8-ra időközi választást írt ki. Moravszki Zsolt újságíróknak nem kívánta kommentálni lemondását.

Október 14-én számolt be arról a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Pálháza polgármesterét egyrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint a polgármester egy vállalkozótól pénzt fogadott el. Az illető azért “környékezte meg” a városvezetőt, hogy járjon közbe azért, hogy az érdekeltségébe tartozó cég részesedjen a térség szennyvíztisztító telepének korszerűsítésére kiírt, 370 millió forint értékű munkákból.

A gyanúsított panaszt jelentett be a megalapozott gyanú ellen, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A szabadlábon védekező polgármester ezt követően – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt – írta korábban közleményében főügyész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik