Belföld

Baj lehet, ha rosszul tanítanak udvarolni

Az udvarlás, a szerelem és a hűség oktatása is bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe, amelyet a tervek szerint még az idén elfogad a kormány, így akár jövőre életbe léphet. A pszichológus üdvözli, de aggódik.

Vekerdy Tamás gyerekpszichológus szerint az új alaptantervbe tervezett „udvarlás-oktatás” sikere nagyban függ a megvalósítástól.

„Tévhit az a médiában elterjedt állítás, hogy aki szerelmes, az boldog. Azt kellene mondanunk, hogy a szerelem, mint minden emberi kapcsolat – tágulás –  sok örömöt hoz, de ugyanennyi gondot, fájdalmat, csalódást, féltékenységet is rejteget” – véli Vekerdy.

Ha az új tanterv intenzívebben az emberi kapcsolatokra akar tanítani, akkor ezt jól teszi – állítja a pszichológus, megjegyezve, hogy itt is áll Karácsony Sándor megállapítása, hogy nincs direkt nevelés. Művészetekkel, jó tanítási módszerekkel – melyek az együttműködést serkentik – lehet indirekt módon kapcsolatokra tanítani. Az udvarlás illemének vagy a hűség oktatása önmagában értelmetlen – tette hozzá.

Korán érők

Ha a gyerekek ma négy-öt évvel korábban érnek, mint  kétszáz éve, de tíz-tizenkét évvel később alapítanak önálló egzisztenciát, akkor hogyan „őrizzék meg” szüzességüket akár a legvallásosabb családban is – teszi fel a kérdést Vekerdy. A szigorúan protestáns Hollandia paraszti társadalmában jó négyszáz éve elfogadott volt, hogy a fiatalok kipróbálhatták egymást házasságkötés előtt, a hűséget a házasságon belül kellett megőrizni.

Ha a családi kapcsolatok hangsúlyozottan jelennek meg az iskolában – szabad irodalom feldolgozásban, színházcsinálásban és egyéb módon – ez csak helyeselhető. A szóbeli oktatás viszont nem sokat ér. „Az én tapasztalatom szerint a gyerekek ki vannak éhezve az őszinte beszélgetésre az emberi kapcsolatokról, az életről és erről egy őszintének érzett idegennel jobban tudnak beszélgetni, mint tanáraikkal vagy akár szüleikkel”- mondta a gyermekpszichológus.

Őszinteség

Az őszinteség fontosságát Tóth Emese orvos-szexológus is kiemelte a Hír24 kérdésére. Elmondta, a szerelem a párkapcsolat, már egészes kicsi korban, akár az óvodában is foglalkoztatja a gyerekeket. Folyamatosan kérdeznek a gyerekek és a felnőttek felelőssége, hogy felkészítsék őket a nagybetűs életre.

NAT

Az új NAT szerint az iskolákban kötelezően kell majd oktatni például a családtervezést, a családi krízishelyzetek kezelését, illetve a párkapcsolati kultúrát, ez utóbbiba tartozik az udvarlás, a szerelem és a hűség tanítása is.

A Nemzeti Alaptanterv azt szabályozza, hogy milyen nevelési alapelveket kell betartaniuk a magyar iskoláknak és melyek azok az alapismeretek, amelyeket minden diáknak el kell sajátítania a közoktatásban. Emellett bekerül a pénzügyi ismeretek, a KRESZ, a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása. Az iskolákban lesz külön etika és művészet óra, és a diákoknak tanulniuk kell majd például a konnektorszerelést, a pelenkázást és a hivatali ügyintézést is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik