Belföld

Nincs fennakadás a temetők környékén

Hétfőn illetve kedden lesz csúcsforgalom a fővárosi sírkerteknél. Érdemesebb a kocsi helyett a BKV járatait választani.

Vasárnap délutánig egyik fővárosi temetőnél sem volt jelentősebb fennakadás a közlekedésben. Ahogy a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója fogalmazott, eddig „közepesen erős” a forgalom, átlagosan óránként 2-5 ezren érkeznek. Tóth Gábor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a következő két napon az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan kétszer-háromszor annyian is kilátogathatnak a sírkertekbe, mint vasárnap.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság november 1-jéig több, mint 1100 egyenruhást vezényelt ki, hogy vigyázzanak a temetők rendjére és a biztosítsák a zavartalan közlekedést. Továbbra is azt kérik a látogatóktól, még rövid időre se hagyjanak semmilyen értéket sem a gépkocsikban, sem pedig a sírkertek padjain. Azt is kérik a látogatóktól, ne csak értékeiket tartsák biztonságban, hanem lehetőség szerint figyeljenek oda egymásra is.

A BKV mindenszentek és halottak napja miatt sűrűbben közlekedteti a temetőket érintő járatait, továbbá rendkívüli járatokat is indított. Az egyes villamosok és buszok pontos menetrendjét a járatokon is kifüggesztették, de arról a cég honlapján is tájékozódhatnak az utasok. A BKV fődiszpécsere azt közölte, a délutánig kapott jelzések szerint a közlekedési cég járművei folyamatosan szállították az utasokat. Sűrűbben közlekedik a 3-as, a 28-as, a 42-es, az 52-es és 59-es villamos, a 8-as, a 30-as, a 36-os, az 53-as, az 58-as, a 68-as, a 92-es, a 93-as, a 95-ös, a 130-as, a 160-260-as, a 169E, a 182-es, a 184-es, a 194-es, a 196 és 196A, a 202E, valamint a 2018-as busz.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a nagyobb forgalmú köztemetőkhöz több rendkívüli járatot is forgalomba állított a társaság. Kedd estig a 30B, a 36B, a 38B, az 58A, a 68A, valamint a 218A jelű járatokkal is megközelíthetőek lesznek a temetők.  A BKV azt kéri a gépjárművezetőktől, hogy szabálytalan parkolással ne akadályozzák a közösségi közlekedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik