Belföld

5 dolog, amit sosem szeretnél hallani a rendszergazdától

Nincs mit szépíteni rajta: a kis- és középvállalat vezetők kiszolgáltatottak a cég rendszergazdájának, vagy az informatikai feladatokat ellátó szolgáltatónak. Akármennyire is úgy tűnik, néha, jó a fejünkbe vésni: ők nem ellenünk, hanem értünk vannak.

1.   Holnap tudunk kimenni, megnézni a problémát

Bármennyire is be van osztva a rendszergazda, vagy az informatikai szolgáltató ideje, a legfontosabb a rendelkezésre állás. Ha egy sürgős probléma kapcsán másnapra, netán harmadnapra kapunk időpontot, az számunkra idő, és pénzkiesést okozhat. Éppen ezért manapság már elengedhetetlen egy olyan központi informatikai menedzsment rendszer fenntartása, mellyel adott esetben akár saját magunk is diagnosztizálhatjuk, vagy megoldhatjuk az egyes számítógépeken felmerülő problémákat.
Erre hivatott a Microsoft Windows Intune rendszere, mely nem csinál mást, mint egy böngészőből elérhető felületen keresztül enged hozzáférést cégünk összes Windows-alapú számítógépéhez, értesít az azokban felmerülő esetleges problémákról, frissítések szükségességéről, vírusokról, és azokat távolról képes menedzselni. Céges rendszergazdák számára egyértelműen kötelező darab, de szakavatottabb cégvezetők maguk is kipróbálhatják a szolgáltatást.

2.    Ezek már öreg gépek¬, le kell cserélni az összeset!

A Windows Intune egy olyan központi számítógép menedzsment szoftver, melynek segítségével valamennyi céges PC-ről láthatjuk azok frissességi- és vírusvédelmi állapotát, a rájuk jellemző hardver és szoftver összetevőket, illetve azokra távolról további diagnosztikai – vagy egyéb felhasználói – programok is telepíthetők. Mindezeknek köszönhetően valós idejű információkkal rendelkezhetünk a cég – és akár a család – valamennyi számítógépéről, melynek köszönhetően az azokban felmerülő hibák távolról is megoldhatók, illetve az egyes hardverekre vonatkozó információk is könnyen kinyerhetők.

3.    Az merevlemez tönkrement, adatok elvesztek

Talán ez az a pont, ami a leginkább fájó egy cég életében: a számítógépeken tárolt adatok elvesztése. A merevlemez telítettsége és állapota kulcskérdés valamennyi szerver és kliens gép esetében, melyet az Intune szolgáltatással egyrészt valós időben, másrészről pedig beállítható értesítésekkel is nyomon követhetünk. Ez utóbbinak köszönhetően például beállítható, hogy amennyiben a merevlemez szabad kapacitása egy kritikus érték alá csökken, úgy a rendszer automatikusan üzenetet küldjön a megadott email címekre. Így belátható, hogy a proaktív felügyelet eredményeként     elkerülhetővá válnak az esetleges rendszerleállások és az adatvesztés is.

4.    Új szoftverek beszerzése? Nincs már ez meg nekünk?

Az Intune elvégzi helyettünk a szoftver leltárt elkészítését is: valamennyi céges – vagy egyéb bekötött – számítógépen láthatjuk, hogy milyen szoftverek vannak rá telepítve (nagyon hasznos segítség a jogszabályban előírt szoftvelleltár elkészítéséhez és folyamatos karbantartásához). Pontosan követhető, hogy milyen programokat használnak az alkalmazottak, de ellenőrizhető az ezekhez szükséges licencek megléte is. Frissíthetjük a rendszert, a víruskeresőt vagy akár el is távolíthatjuk a nem céges környezetbe illő alkalmazásokat. Mindezt úgy, hogy  akollégát fel sem kell állítani az asztaltól. EZ pedig nem más, mint a szoftvergazdálkodás első lépése. Az Intune szolgáltatás gépenkénti 3.300 Ft-os áráért egy Windows-öröklicensz is jár, melynek értelmében valamennyi számítógépünkre mindig megkapjuk a legfrissebb Windows változatokat, azok mindenkori frissítéseivel együtt.  Egy Office365 csomaggal együtt gyakorlatilag havi 4.700 Ft-ért cserébe gépenként szinte teljes egészében legalizálhatjuk Microsoftos szoftverparkunkat, mely mellett teljes vállalati informatikai és kommunikációs megoldásainkat is letudhatjuk.

5.    Vírus!

Az Intune szolgáltatáshoz vírus- és kártevővédelmi szolgáltatás is jár, melynek köszönhetően feleslegessé válik más gyártóktól származó vírusirtók beszerzése. Az egyes, kliens gépeken előforduló kártevőkre vonatkozóan saját házirendeket és riasztásokat állíthatunk be a központi menedzsment felületen, melynek köszönhetően egyrészt azonnal értesülhetünk az egyes eseményekről, illetve azokra automatizált megoldásokat és parancsokat is felvihetünk a rendszerbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik