Belföld

Bokros lehet Gyurcsányék utolsó reménye

Mind a négy uniós MSZP-s képviselő hűségesküt tett Mesterházynak, így már csak az MDF színeiben bekerült képviselőben bízhatnak Gyurcsányék.


Fotó: Kummer János

“Valamennyien egyértelműen kinyilvánítottuk, hogy a jövőben is az MSZP EP-delegációjának képviselőjeként kívánjuk folytatni a tevékenységünket” – hangsúlyozta közleményben Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita és Herczog Edit. Erről tájékoztatták Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét is.

A négy szocialista EP-képviselő egyhangú nyilatkozatában leszögezi: mindent megtesznek az új MSZP megteremtéséért, a korszerű baloldali politika hiteles megjelenítéséért. A legfontosabb céljuk, hogy megóvják a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit a lecsúszástól. Ez az igazi baloldali magatartás, és ezt a politikát Magyarországon egyedül az MSZP képviseli – áll az MSZP négy Európai Parlamenti képviselőjének közleményében.

Ezzel eldőlt, hogy Gyurcsány Ferenc új pártjának az MSZP-ből nem lesz uniós képviselője. Ugyanakkor még sem biztos, hogy uniós képviselet nélkül marad a DK, hiszen az MDF listájáról bekerült Bokros Lajost tárt karokkal várják az új pártba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik