Belföld

A lex Biszku csak a kezdet

A Fidesz lehetővé akarja tenni, hogy ne csak a pártállami vezetők, hanem a kommunista időszak "legalsó szintjein is" megtörténhessen a felelősségre vonás.

Az 1956-os forradalom utáni megtorlások politikai megrendelői és az akkori igazságszolgáltatás szereplői aggódhatnak a felelősségre vonás miatt, mert a lex Biszku után újabb tervezet készül, amely már jóval szélesebb kört érint – írja a Magyar Nemzet.

Mivel az új alaptörvény is egyértelművé teszi, hogy az 1944. március 19. és 1990. május 2. közötti időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető cselekedetei kapcsán nem tekinti lezártnak az igazságtételt, ezért valóban nem a lex Biszku lesz az egyetlen megoldás – mondta Gulyás Gergely fideszes képviselő a lapnak arra a kérdésére, készül-e még jogszabály a kommunista bűnök elkövetőinek felelősségre vonása érdekében.

A honatya a konkrét intézkedésekről nem kívánt nyilatkozni. A lap kormányzati forrásból úgy tudja, az újabb tervezet készítői a politikai alapú, köztörvényes bűncselekmények elévülésének felülvizsgálatával teremtenék meg az alapját annak, hogy az érintett időszak legalsó szintjein is megtörténhessen a felelősségre vonás.

1991-ben már volt egy hasonló próbálkozás: a Zétényi-Takács féle javaslat az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett, és politikai okokból megtorlatlanul maradt egyes bűnök esetében lehetőséget adott volna arra, hogy az elévülés újrakezdődjék, ám az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik