Belföld

80 milliós jutalom a csepeli városvezetőknek

A korábbi alpolgármester egymaga 36 milliót vett fel. Több, mint negyven, korrupció-gyanús ügyben indult eljárás a kerületben.

Több, mint 81 millió forintot fizetett ki a XXI. kerületi önkormányzat polgármesteri és alpolgármesteri jutalmakra 2002 és 2010 között – közölte az önkormányzat hétfőn az MTI-vel. A jutalmak és végkielégítések összege 87 millió 318 ezer forint volt, ami járulékokkal együtt meghaladta a 100 millió forintot.

A helyhatóság „beszédesnek” tartja, hogy mindemellett 2005 és 2010 között 10 milliárd 100 millió forinttal csökkent Csepel vagyona, a 2010 októberében év végére várható költségvetési hiány pedig elérte a 4 milliárd 300 millió forintot. A kerület hitelállománya ezen felül ekkor további 7 milliárd 300 millió forint volt.

A fizetésen felüli legnagyobb összeget Orosz Ferenc gazdasági ügyekért felelős korábbi alpolgármester vette fel; ő a végkielégítés összegét nem számítva több mint 36 millió forintot kapott. Tóth Mihály volt polgármester 16 millió 779 ezer forintot, Horváth Gyula volt alpolgármester 17 millió 292 ezer forintot, Borsány György volt alpolgármester pedig 7 millió 732 ezer forintot vitt haza.

A korrupció-gyanús esetek és bűncselekmények, illetve más törvénytelenségek gyanúja miatt eddig több, mint negyven eljárás indult a kerületben. A fideszes vezetésű önkormányzat arról is beszámolt, hogy a jelenlegi vezetés a törvény által adható legalacsonyabb fizetést veszi fel, jutalmat pedig nem kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik