Belföld

Orbánt és Gyurcsányt osztották a Jobbik 56-os rendezvényén

Csendőrök, gárdisták és kopaszra borotvált fiatalok is megjelentek a József Nádor téren – jelentette tudósítónk.

Nézze meg a Jobbik-rendezvényt a galériában!
Fotó: Neményi Márton

A Jobbik elnöke szerint az 1956-ban kezdődött szabadságharc nem ért véget, és a Jobbik fogja azt befejezni: a párt előbb vagy utóbb az egész országban meg fogja nyerni a választásokat; Vona Gábor erről vasárnap Budapesten, pártja október 23-i nagygyűlésén beszélt.

Az ellenzéki pártelnök a József nádor téren, a Bankszövetség épülete előtt úgy fogalmazott: “vagy mi, vagy senki”. Szerinte ugyanis a Fidesz visszafordíthatatlanul megindult a saját bukása felé, “a szocialisták osztódással szaporodnak, mint a baktérium, az LMP pedig még mindig nem döntötte el, hogy fiú-e vagy lány.”

Vona Gábor szerint “rosszabbul élünk, mint másfél éve”, a Fidesz a saját szavazóit is becsapta és a mostani kormánynak sikerült még “Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon alá is mennie.” Hozzátette: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc szorosan összetartoznak, függnek egymástól, egymást tartják életben. Szerinte ugyanis, ami Gyurcsány Ferencnek a balatonőszödi beszéd, az Orbán Viktornak a WikiLeaks táviratok: “mindkettőből az derül ki, hogy hazudnak”.

A Jobbik elnöke a téren és a József Attila utcában összegyűlt mintegy ezer ember előtt úgy fogalmazott: 2006. október 23-án új időszámítás kezdődött, amikor “Gyurcsány rendőrei szétverték az embereket”. Vona Gábor szerint ez volt Magyarország modernkori történelmének mélypontja, de egyben “ekkor vette kezdetét a nemzeti oldal menetelése”.

Vona Gábor elmondta: amíg Orbán Viktor arról beszél, nem fogja hagyni, hogy Brüsszel diktáljon neki, addig október 23-án Budapest helyett Brüsszelben van. “Amíg 56-ban Kádár Moszkvába ment a tankokért, addig 2011-ben Orbán Viktor Brüsszelbe ment a bankokért” – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz-kormánynak nincs sem gazdasági, sem társadalmi jövőképe, csak egy célja van: a hatalom megtartása. Vona Gábor hangsúlyozta: az országnak ezzel szemben a valódi rendszerváltás programjára van szüksége. A Jobbik ennek keretében – kormányra kerülése esetén – többkulcsos adórendszert hozna létre, újratárgyalná az államadósságot, a multinacionális tőkét kizárná az országból, a felvételi árfolyamon forintosítaná a devizahiteleket, új választási rendszert vezetne be ajánlócédulák nélkül és csak azok kapnának szavazójogot, akiknek elemi iskolai végzettségük van, eltörölné a Fidesz önkormányzati reformját, hazahívná a magyar katonákat Afganisztánból és Irakból, csendőrséget állítana fel és bevezetné a halálbüntetést az életellenes bűncselekmények esetén.

A rendezvényen Novák Előd, a Jobbik alelnöke a 2006. október 23-i rendőri túlkapások elszámoltatásának hiányáról beszélt. Szerinte a Fideszben és az MSZP-ben az a közös, hogy a Jobbikot tartják a legfőbb ellenségüknek, és “nagykoalícióban küzdenek ellene”.

Sneider Tamás, a párt másik alelnöke elmondta, hogy néhány hét alatt 500 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük a devizahitelek felvételi árfolyamon történő forintosításáról szóló aláírásgyűjtés keretében. A politikus szerint egyszer véget ér a bankok uralma is.

Murányi Levente, szintén Jobbik-alelnök, arra kérte a hallgatóságot, emlékezzenek arra: a kommunizmust a magyarok döntötték le 1956-ban, akkor kezdődött el ugyanis a bolsevizmus bukása. “Az a pancsolás, amit az MSZP-hez hasonló szervezetek csinálnak, csak lopási tevékenység fedőakciója” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

A Hír24 riportere a József Nádor téren a beszédek után koncert kezdődött, a program szerint hatkor fáklyás menet indult a Magyar Rádió épületéhez, ahol koszorúzást tartottak a párt szimpatizánsai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik