Belföld

Fábry szerint nem lesz Dörner az Új Színház igazgatója

Uj-Szinhaz(4)(1024x768).png (színház, )
Uj-Szinhaz(4)(1024x768).png (színház, )

Több mint 1000 ember tüntetett ma Budapesten Dörner György Új Színház élére való kinevezése ellen. Helyszíni beszámoló, képgalériával. Ráadásul Fábry Sándor szerint Dörner visszavonulót fúj.

A tiltakozás a Magyar Fokhagymafront nevű civilszervezet performanceával kezdődött. Ebben többek között kinyilvánították, hogy azt szeretnék, Csurka István legyen a főistenjelöltjük. Leszögezték, itt az ideje, hogy Orbán-musicalt és Hoffmann Rózsa-kabarét mutassanak be a színházban. Javasolták azt is, hogy minden kerületben nevezzenek el egy zsákutcát Csurkáról, és hogy az ő lovas szobra álljon a Kossuth téri József Attila szobor helyén. A több mint 2 órás demonstráción mind felvételről mind személyesen számos színész, rendező, a kultúráért aggódó közéleti ember felszólalt.

Kulka János, Kovács Patrícia, Hegedűs D. Géza, Mohácsi János, Derdák András, Gerendás Péter, Nádasdy Ádám, Péter Kata, Solténszky Tibor, Upor László előtt Fodor Tamás színész, rendező kezdte a felszólalásokat.

Ember- és emberiségellenesnek nevezte Dörner pályázatát. Azt mondta, hogy szerinte a benne foglaltak 70 éve milliók életét oltották ki. Beszéde végén hozzátette, büszkén néz fel a szintén tiltakozó Cserhalmi György és Gáspár Sándor erkölcsi, humánus elkötelezettségére. Majd azzal zárta, hogy: “Várjuk azt a két pofont, amit a szélsőségeseknek ígért az ország vezetése” – és megismételte, „vonják vissza ezt a szégyenletes kinevezést”.

Fegyverrel a kézben szebb meghalni!

Mohácsi János a Nemzeti Színház rendezője, aki a kaposvári egyetemen is tanít a varsói gettólzadás vezetőjét idézte, hangsúlyozva, hogy nem kívánja magát hozzá hasonlítani: “Fegyverrel a kézben szebb meghalni” mondta, majd hozzátette, itt valamit sikoltania kell az embernek.

Kulka János a Nemzeti Színház színésze, aki mostanában több ellenzéki megmozduláson is feltűnt, rövid részletet olvasott fel Németh Antal és Kárpáti Aurél beszélgetéséből, amely szerint: “A színházvezetés nemcsak üzleti és művészi irányítást jelent, hanem erkölcsi hatalmat is. Az igazgatónak nemcsak remek adminisztratív vagy művészi szervezőnek kell lennie, hanem megválasztásában tekintetbe jön a világnézete is.”

KÉPGALÉRIA AZ ESEMÉNYRŐL. (fotó: Kummer János)

A hosszú program közben derült ki, hogy Fábry Sándor is megjelent a tüntetésen és a szervezők megkérték, hogy ő is szóljon a több mint 1000 emberhez. A jobboldali humorista bejelentette, hogy Dörner György nem lesz az Új Színház Igazgatója. Majd felvázolta egy tegnapi álmát, vagyis hogy szerinte az lenne a megoldás ezek után, hogy Márta István, miután újra kinevezik a színház élére, meghívja Dörner Györgyöt a társulatba és előadnak egy Csurka-darabot. „Nézzük meg, hogy érvényes-e még valami abból, ami annak idején erősen érvényesnek tűnt”, utalt Fábri Csurka írói kvalitásaira.

Hogy volt…

Dörner György kinevezése hatalmas botrányt keltett a hazai művészeti életben. Sokan nyílt levélben, cikkben tiltakoztak. Az atlatszo.hu oldalon megjelent nyertes pályázatban szereplő rendezőkről kiderült, hogy Dörner György nem is egyeztetett velük, mielőtt beleírta volna őket a pályázatába. Sőt olyan kanadai színházat is beleírt a pályázatba, ami jó ideje nem is működik.

Tarlós István döntésének nemzetközi visszhangja is volt: Jiri Menzel cseh rendező bejelentette, hogy nem rendez többet az Új Színházban, Christoph von Dohnányi karmester pedig arról tájékoztatta a napokban az Operaházat, hogy nem lép fel olyan városban, “amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta”.

Nádasdy Ádám író, műfordító arra emlékeztetett, hogy Tarlós István, nem szeretné átnevezni az Új Színházat, hiszen általában nem híve az átnevezéseknek. “Azt hiszem, ezt tán épp a Széll Kálmán téren mondta” – tette hozzá az író, aki szerint a demonstrációnak valójában a városháza előtt kéne lennie. Tarlós Istvánhoz intézett szavaiban arra hívta fel a figyelmet, ami történt több mint bűn, ez hiba.

A demonstráció végén a műsorvezető megismételte, hogy a visszaszámlálást megkezdték addig, amíg Tarlós István vissza nem vonja döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik