Belföld

Azonnal támadják Gyurcsányékat

A parlamenti pátok saját vérmérsékletük szerint reagáltak a Demokratikus Koalíció megalakulására.

A Jobbik szerint a szombaton megalakult Demokratikus Koalíció (DK) párt a “legmagyarellenesebb” formáció – jelentette ki Novák Előd. A Jobbik alelnöke feltette a kérdést: “mi pénzbe került az Gyurcsány Ferencnek, hogy összevásárolja a frakció megaalapításához szükséges képviselőket?”

Az ellenzéki politikus szerint ezzel a “szalámizálódással” eldőlt, hogy a parlamentben a kormány legfőbb kihívójává a Jobbik lépett el, mert bár “még egy fővel az MSZP a nagyobb frakció, de ilyen töredezettség mellett a sokkal egységesebb Jobbik frakció lesz képes megjeleníteni a valódi alternatívát a kormánnyal szemben”.   

Az LMP eddig is távol tartotta magát más pártok belügyeitől és ezután is ehhez tartja magát – reagált Schiffer András szombaton. Az LMP frakcióvezetője hozzátette: “minket az viszonylag kevéssé érdekel, hogy egy, három, vagy esetleg  négy szocialista párt van a parlamentben, az LMP fő ellenfele a fideszes kétharmad”.

Gyurcsány Ferenc szombaton jelentette be Demokratikus Koalíció néven egy új, nyugatos, polgári balközép párt megalakítását. A volt miniszterelnök – miután közölte, hogy távoznak az MSZP-ből, mivel annak átalakítására az elmúlt egy évben tett erőfeszítéseiket kudarcosnak ítélik – elmondta, hogy pártjukat formailag a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik