Belföld

Szétszéled a kormány október 23-án

Szomorú hivatalos programajánló az ünnepre, mivel az ország nagyjai közül csak kevesen lesznek Budapesten. Semjén és Kövér a kontinenst is elhagyja.

Korábban a témában:

Csalódnia kell annak, aki a magyar kormány prominenseire kíváncsi október 23-án. Orbán Viktor brüsszeli útja az egész Fidesz-nagygyűlést elsöpörte, mivel a kétharmados kormánypárt nem mert bevállalni egy másik szónokot, sem a szimpatizánsok számának összevetését a vasárnap délutánra tervezett ellentüntetőkkel.

semjén (semjén)

Ausztrália

De nemcsak a kormányfő utazik, hanem elsőszámú helyettese, Semjén Zsolt is. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes elsősorban ausztrál politikusokkal és a helyi gazdasági élet szereplőivel tárgyal, de jut idő arra is, hogy az egyszerűsített honosítási eljárásról tájékoztassa az Ausztráliába kényszerült magyarokat.

Az ünnep persze ott sem maradhat el, Semjén Sydneyben mond beszédet, majd – a Miniszterelnökség közleménye szerint „magas állami kitüntetéseket ad át az emigráció összetartásában kiemelkedő munkát végző személyeknek”.

Brazília

Az Országgyűlés elnökét is nélkülözniük kell a kemény mondatokra szomjazó tömegeknek, mert Kövér házelnök is elhagyja a kontinenst. A delegáció – melyben a jobbikos parlamenti alelnök, Balczó Zoltán is helyet kap – tíz napra utazik építeni a magyar kapcsolatokat Uruguayba és Brazíliába.

Montevideóban politikusokkal tárgyalnak és megkoszorúzzák az uruguayi magyarok 1956-os köztéri emléktábláját. Találkoznak a magyar közösség tagjaival az Uruguayi Magyar Otthonban, a házelnök pedig a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adja át Jankovics Károlynak, az otthon elnökének.

Brazíliában még változatosabb program várja a delegációt, először látogatást tesznek a magyar cserkészek embui Simon Bálint táborában, majd Sao Paulóban találkoznak magyar vállalkozókkal és a magyar kolónia vezetőivel.

Vasárnap Kövér László találkozik a Szent Gellért Apátság magyar szerzeteseivel és a Szent Imre Kollégium képviselőjével, majd részt vesz a magyar közösség október 23-i ünnepségén, és beszédében bejelenti a konzuli iroda újranyitását.

kövér (kövér, )

Veszprém megye

Orbán Viktor másik kormányzati helyettese, Navracsics Tibor azért Magyarországon marad, október 23-án délelőtt ugyanis Balatonberényben koszorúzik, este pedig Veszprémben vesz részt a megemlékezésen.

Aki marad

Hogy ne maradjunk akadozó állami beszéd nélkül, arról Réthelyi Miklós gondoskodik, aki szombat délután beszél a Műegyetemnél. 22-én este pedig Rétvári Bencére marad a feladat, hogy fellobbantsa a forradalom lángját a Kossuth téren. Előbbi eseményt a Duna, utóbbit az MTV közvetíti.

Schmitt Pálnak sem telt be a naptára az ünnepi hétvégére, az államfő ott lesz az október 23-ai zászlófelvonáson reggel kilenckor, majd csak 24-én vesz részt ismét hivatalos ünnepi programon, amikor kitüntetéseket ad át.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.