Belföld

Ledózerolták a zuglói hajléktalantelepet

Papcsák Ferenc, a kerület polgármestere azt mondta, városvezetőként a többség érdekeit kell képviselnie.

Illegális hajléktalantelepet dózeroltatott le kedden Zugló vezetése – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. Az Egressy út és a Francia út kereszteződésénél lévő apró fakunyhókat az ott élők maguk eszkábálták össze, egyik-másikban még fűtés is volt. Az út elején garázsok sorakoznak, az egyikbe fémhulladékot pakolt három férfi. A Magyar Nemzet érdeklődésére egyikük elmondta: 8-10 éve álltak ott a bódék, valódi kis közösség alakult ki. – Reggel jöttek a közterület-felügyelők meg a rendőrség, és az egészet pár perc alatt ledózerolták. Az itt élők összepakolták a holmijukat, aztán végignézték, hogyan semmisül meg az otthonuk – idézte fel a történteket.

A lap emlékeztet rá, egyelőre kérdéses, hogy lesz-e a hajléktalanoknak hely, ugyanis a Belügyminisztérium helyettes államtitkára tegnap elismerte: országosan alacsony a férőhelyek száma. A Magyar Nemzet információi szerint a várhatóan decemberben megnyíló három hajléktalanszálló is csak 600 embert tud majd ellátni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik