Belföld

Ötmillió forintot érhet egy elítélt nyilatkozata

Az elítéltek képviselői időnként végigtelefonálják a kiadókat, és pénzért felajánlják a sztorit.

Jelenleg ötszázezertől ötmillió forintig terjedő összeget is fizetnek azoknak az elítélteknek, akik elmondják a médiának, hogyan hajtották végre a jogsértéseiket – írja a Magyar Nemzet.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a lapnak elmondta, hogy egyes civilszervezetek és médiaszereplők kifogásolták: a jogerősen elítélt személyek képviselői időnként végigtelefonálják a szóba jöhető szerzőket és kiadókat, s pénz ellenében felajánlják a sztorit.

Az államtitkár szerint a szólásszabadság mindenkit megillet, de az nem lenne helyes, ha jogerősen elítélt személyek megélhetési forrásként tekintenének a nyilatkozattételre. Ezért a parlamenthez benyújtott törvénymódosítás úgy rendelkezik, hogy az ilyen szerződések semmisek, az ellenszolgáltatásként kifizetett összeget az állam javára kell megítélni. A tilalom addig állna fenn, amíg az elkövető nem mentesül a büntetett előélet hátrányai alól.

Arra kérdésre, hogy miként fogják ellenőrizni az ilyen megállapodásokat, Rétvári Bence azt felete: “a leleplezésnek is megvannak a maga eszközei”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik