Belföld

Lendvai: Ennél még a válás is jobb

Inog Gyurcsány széke az MSZP-ben. Hétfő délelőtt frakcióülés.

Ha a hétfő délelőtti frakcióülésen Mesterházy pártelnök felszólítja Gyurcsány Ferencet a Táncsics Alapítvány vezetéséről való lemondásra, ön ki mellé áll?

Hiába tenne ilyet Mesterházy Attila, a törvény szerint a kuratóriumi elnök nem visszahívható.

Ettől még felszólítható a lemondásra. És ha ellenkezik, ellehetetleníthető a munkája.

Téveszme, hogy Gyurcsány a platformjára költi a pártalapítvány pénzét, hiszen már most is a kuratórium dönt minden egyes fillérről. De hogy ne kerüljem meg a kérdést: amíg Gyurcsány Ferenc a szocialista párt tagja, addig én nem kérdőjelezem meg kuratóriumi megbízatását. Ha meg távozik tőlünk, nyilván erről is lemond – bár jogilag nem kötelezhető rá.

A pártalapítvány vezetése csupán eszköz, a tét az, hogy Mesterházy képes-e véget vetni a hatalmi harcnak, ki tudja-e szorítani Gyurcsányt az MSZP-ből.

Az én olvasatomban arról szól a történet, hogy valakik, egyébként tiszteletben tartható okból, azon gondolkodnak, talán célszerűbb másik politikai utat keresni. Óvatosan fogalmazok, hiszen több barátomról van szó, többek között Gyurcsányt is becsülöm…

Becsüli vagy a barátja?

Félbaráti viszony volt köztünk, és nincs okom ezt felmondani. Ugyan nem jártunk össze közös társaságba, de egy nagyon közeli szövetségben dolgoztunk. Ma is igyekszem a normális és jó viszonyt fenntartani vele.

A hétvégén Heller Ágnes egy Demokratikus Koalíció Platform rendezvényen arról beszélt: új párt kell.

Sokan gondolják így.

De ez egy hivatalos MSZP-platform rendezvénye volt.

Régóta tudni, hogy Feriék komolyan fontolgatják a kiválás lehetőséget. Boldog nem vagyok tőle, de ha már meg kell történnie, keressük a legjobb forgatókönyvet. Szinte emberfeletti teljesítmény kell ehhez mindenkitől.

Meddig lehet húzni ezt a Mesterházy-Gyurcsány háborút?

Ha meg kell történnie a szakításnak, történjen meg mihamarabb. Borzalmas ez az elhúzódó politikai szappanopera. A mostani súlyos gazdasági-társadalmi helyzetben magunkkal foglalkozni maga az abszurditás és felelőtlenség. Annál a házasságnál, ahol évekig fontolgatják a szétköltözést, még a válás is jobb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik