Belföld

Mesterházy szerint a lelkek gyarmatosítása folyik

A Fidesz a gondolkodó, önálló véleményalkotásra kész állampolgárt szeretné háttérbe szorítani - véli az MSZP elnöke.

A hétköznapi életben mérhető le igazán, hogy valójában ki mennyire képviseli a nemzeti ügyeket – írja a hét fontos politikai eseményeiről szóló értekezésében az MSZP elnök-frakcióvezetője.

“A hazai jobboldal évtizedek óta próbálja kisajátítani a nemzeti jelképeket. Sőt, sok jobboldali politikus még azzal sem elégszik meg, hogy önmagát tekintse a nemzeti érdekek kizárólagos képviselőjének, hanem még azt a “jogot” is követeli magának, hogy kijelölhesse, ki a magyar. (…) Többek között ezt a mesterséges megosztottságot nyögi Magyarország hosszú évek óta” – fogalmaz Mesterházy Attila.

Ma a kultúra támogatása kimerül a kormányzat akaratában, nincs valódi kultúratámogatási koncepció sem. Nehéz nem látni, kik és milyen feltételekkel részesülhetnek majd a fogyatkozó pénzforrásokból; az önkormányzati pénzek elapasztásával a helyi kulturális élet is kiveszőben van, a művészek vidéki fellépési lehetősége megszűnik. Az eredmény, hogy a Fidesz kinevezettjeinek intézményei, a Fidesz helyi médiája marad az egyetlen kulturális fórum sok helyütt – fejtegeti a politikus.

“Ami ma történik, az nem “egyszerű” politikai küzdelem. A Fidesz a gondolkodó, önálló véleményalkotásra, ebből adódóan akár bírálatra is kész állampolgárt szeretné háttérbe szorítani. A lelkek gyarmatosítása folyik itt. Erről szól a kulturális intézmények elfoglalása és a kormánynak nem tetsző kulturális műhelyek ellehetetlenítése.” A Fideszt valójában nem érdekli, hogy mindeközben épp a sokat emlegetett nemzeti értékek zúzódnak szét. “A nemzetpolitika e valódi vizsgáján a Fidesz megbukott: csak a szerzés érdekli, nem a nemzeti kulturális javak gyarapítása” – írja Mesterházy.

Dörner György kinevezéséről az Új Színház élére azt írta: “a szorongatott helyzetben lévő kulturális intézmények végső meggyalázása az, ha újnyilas eszmék trójai falovává változtatják őket. Ez nem a nemzeti elkötelezettség jele, hanem pusztán a gátlástalan hatalomvágyé”. Szerinte a döntés mögött az a politikai szándék húzódik, hogy a Fidesz magához köthesse a szélsőjobbos szavazók egy részét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik