Belföld

Kalandos közigazgatás a Millenárison

A közszféráról hallhattak sok szépet és jót a fiatalok. A HM-é volt a legmenőbb stand. Kínos jelenetben sem volt hiány. Riport a II. Regeneráció kormányzati karrierexpóról.

Az állam a barátunk – többi között ezt is megtudhatta az, aki szombaton kilátogatott a Regeneráció – Kormányzati Karrier Expo 2.0 nevű kiállításra, a Millenárisra. A bensőséges viszonyról a közigazgatás feje, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szólt nyitóbeszédében, nyilván nem számolva olyan kapcsolatromboló tényezőkkel, mint a megemelt áfakulcs vagy az új felsőoktatási koncepció.

A tárcavezető beszélt az elmúlt hónapok vívmányairól: a kormányhivatalok és a kormányablakok létrehozásáról, a közigazgatás fejlesztését szolgáló Magyary Programról és a köztisztviselői életpálya kialakításáról. Ez még folyamatban van – jegyezte meg.

Nyitottabb, iparibb

No, de miben új a Regeneráció 2.0? – tette fel a költői kérdést Navracsics. Abban, hogy nem egyszeri csoda volt, hanem már a második ilyen rendezvény – hangzott az evidens válasz. És való igaz: (barátunk) az állam tavaly első ízben környékezte meg a felsőoktatásból szabaduló fiatalokat azért, hogy megmutassa, miért érdemes manapság közszolgának állni Magyarországon.

A 2010-es “Regeneráció 1.0”-val ellentétben, ahol a falakra hegesztett fekete függönyök összepréselték az embert, most egy sokkal nyitottabb, iparibb környezet várta a nagyérdeműt a Millenáris „B” épületében. Legutóbb videojáték-kiállításon jártam itt, ezért ismerős látvány fogadott, amikor felfedeztem az első érdekességet: egy MiG 29-es vadászgép-szimulátort a Honvédelmi Minisztérium standja mellett. A felszállás, dugóhúzó, leszállás manővereket egy húsvér helikopterpilóta mutatta meg a bátrabbaknak, aki saját bevallása szerint még nem repült merevszárnyú géppel, de van rá engedélye.

Csábított a honvédség

A HM amúgy nagyon kitett magáért: bemutatott például két bombahatástalanító robotot (szerencsére nem élesben), ezek közül az egyik R2D2-t megszégyenítő precizitással bökte ki majdnem egy fotós 30 centis teleobjektívét, és felvonultatott vagy három szakasznyi egyenruhást, plusz egy ősmagyar és egy első világháborús időutazót is. Utóbbi valószínűleg Svejk, a derék katona hazai megfelelője akart lenni, bajusszal ellátva.

A többi pultnál kevésbé izgalmas események zajlottak: esetleg a híradókban rendszeresen mellszőrt villantó Győrffy Pál mentőszóvivő feltűnése, illetve néhány miniszter és celebállamtitkár felbukkanása kivételt képezett ezek közül.

Kínos csend

Persze minden sarkon rátalált az emberre a kormányzati PR, így az ifjú érdeklődők mind szóban, mind szóróanyagban megkapták a kellő fejtágítást. Ők láthatóan kevesebben voltak, mint tavaly, de ezt némiképp ellensúlyozta, hogy a szervezők – sajtósok, titkárok és hoszteszek – tobzódtak a hatalmas teremben. Minden második-harmadik emberen ott virított a Regeneráció-névtábla.

A közszolgálatot kalandos helynek tekintő Nagy Anna, kormányszóvivőből lett helyettes államtitkár, már a rendezvény elején felhívta a figyelmet a 2010-es, éppen külföldi gyakorlatukat végző, közigazgatási ösztöndíjasok beszámolójára. Ez tényleg érdekfeszítő programnak ígérkezett, mégis az esemény egyik legkínosabb jelenete kerekedett ki belőle. Történt ugyanis, hogy a beszélgetés moderátora váratlanul megkérdezte a nyertes pályázókat az indoklás nélküli elbocsátástól való félelmükről. Egyikük, némi feszült csendet követően (és vélhetően a bukaresti áthelyezést kockáztatva), megmentette a helyzetet, de látszott, szegény igen nehéz pillanatokat él át.

Hárman egyébként Brüsszelből, interneten kapcsolódtak be a társalgásba, amelyből a „Ha esetleg lesz munkám…”, a „Hát, napi sikereim vannak…” és a „Reméljük, nem telik el hamar az a négy hónap…” kezdetű mondatok inkább negatív képet vázoltak az ösztöndíjprogramról.

Lesz újabb ösztöndíj

Összességében a tavalyinál jobban megrendezett, de kevésbé meggyőző esemény volt a Regeneráció 2.0. A kormányváltást követő hónapokban egy ilyen akcióval talán sikeresebben el lehetett hitetni a pályakezdőkkel, hogy van keresnivalójuk az átalakuló közigazgatásban, ám mostanra ez a lendület kifúlni látszik.

Mindenesetre meglepő bejelentés volt délelőtt, hogy a járási rendszer kiépítésével a jelenlegi 65-70 ezres gárda helyett több mint 100 ezer közszolgát foglalkoztatnak majd Magyarországon. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetői váltig állítják: ez is hozzájárul ahhoz, hogy lassan megtörténjen a generációváltás a közszférában.

Ösztöndíj idén is lesz, már csak fiatalok kellenek, akik elkötelezik magukat, és aláírják az ezzel járó kétéves szerződést az állammal. Talán már el is hiszik: ő a barátunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik