Belföld

Nem vette észre Budai az eltűnt milliárdokat?

Durván átvert hitelezők, utcára tett dolgozók a MÁV Hajdú Kft.-ügyben.

Áron alul jutott hozzá új tulajdonosa a 2001-ben privatizált MÁV Hajdú Kft.-hez, majd a törzstőke leszállításával egymilliárd forintot vont ki a társaságból, a folytatásban hitelekkel terhelte meg, míg végül 2007-ben kezdeményezte felszámolását. Mindent egybevéve kétszáz dolgozó vesztette el munkáját, milliárdos kár érte az államot, 42 hitelező pedig 1,2 milliárd forintot követelt a cégtől – olvasható abban az összesítésben, amellyel az ügy kárvallottjainak egy része megkereste az elszámolási kormánybiztost. A dokumentum a hvg.hu birtokába jutott.

Budai Gyula a közelmúltban tett feljelentést az ügyben ismeretlen tettes ellen, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt, ám ebben az anyagban egy nagyságrenddel kisebb vagyonvesztést állapított meg. A biztos eddig nem reagált a lapnak az ellentmondást firtató kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik