Belföld

Maradhat a papír alapú étkezési utalvány

Azt azonban még nem tudni, hogy a meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult.

Egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán (SZÉP-kártya) lehessen 2012. január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria juttatást adni -– írta pénteki számában a Világgazdaság. A lap szerint azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult.

Január elsejétől megváltoztatná a teljes hazai cafeteria-piacot a magyar kormány, ám hiába van már csak bő két és fél hónap addig, a Világgazdaság értesülései szerint még nem eldöntött, hogy is nézne ki pontosan az új rendszer, számos lehetséges, egymástól eltérő alternatíva merült fel a tárgyalások során. A forrásaik szerint az átalakításra több átmeneti időt kellene hagynia a kormánynak.

A lap úgy tudja, hogy a kormánynak csak a Széchenyi Pihenőkártyát favorizáló eredeti elképzelései annyiban módosultak, hogy már nem biztos, hogy jövőre teljesen megszűnne a hideg étkezési utalvány, azt ugyanis nagy valószínűséggel a Magyar Posta kezelné kizárólagosan.

A Világgazdaság információi szerint olyan változat is felmerült, hogy egy átmeneti időszakban fennmaradna a papír alapú meleg étkezési utalvány is a SZÉP-kártya mellett, de az még nem tisztázott, hogy azt is a posta kezelhetné kizárólagosan, vagy maradhatna a pályán a most a piac szinte egészét uraló három francia hátterű cég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik