Belföld

Megbénulhat az ország

A Szolidarításhoz csatlakozott emberek az egyik közösségi oldalon szervezik az útlezárásokat.

Ugyan még nincs egy hete, hogy megszületett, de már 5600-an „lájkolták” a Facebookon a Magyar Szolidaritás Mozgalmat. A spontán, állampolgári kezdeményezésű útlezárásokat csütörtökön hirdette meg a négy ügyvivő – Árok Kornél, Kónya Péter, Székely Sándor és Székely Tamás. Október 11-én négy demonstrációt rendeznek, ám az elkövetkező napokban is igen sokfelé kell számítani forgalomkorlátozásokra. A szervezkedés szinte kizárólag a Facebookon folyik, több oldalról szerezhetünk információkat, illetve a Szolidaritás honlapja is segíti a tájékozódást.

Azért kedden kezdődnek a demonstrációk, mert ekkor kezdi munkáját a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT). Azt az Országos Érdekegyeztető Tanács helyett hoztak létre, munkájában a kormány csak megfigyelőként vesz részt. A testület a jövőben csak ajánlásokat fogalmazhat meg, sokak félelme szerint ezzel súlytalanná is válhat. Az Országgyűlés júliusban fogadta el az NGTT-ről szóló törvényt; a tanács az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel. (A jogszabály szerint a gazdasági és a munkavállalói oldal mellett a tanácsnak tagjai az egyházak és civil szervezetek, illetve a tudomány  képviselői.) A testület döntéseket nem hoz, konzultációs, javaslattevő és tanácsadó feladata lesz. A törvény szerint az NGTT mind a kormánytól, mind az Országgyűléstől független. A tanács a gazdaság és a társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek, a kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák megvitatására, valamint a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés, illetve az ehhez illeszkedő szociális modellek kidolgozásának és megvalósításának előmozdítására jön létre.

Tüntetések október 11-én

– A 21-es főúton a Pásztói-útelágazás és a Mátraszőlősi-útelágazás közötti szakaszán félpályás útlezárást tart a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom Nógrád Megyei Tagszervezete. A délután 2 órakor kezdődő demonstrációval a munkavállalói jogokért szállnak síkra.

– Veszprémben már hétfőn is lezártak egy utat (a Cholnoky utat), majd 11-én a Házgyári úti LB KNAUF előtti útszakaszon nehezítik a közlekedést a tiltakozók 6.30-18.30 között.

– Kecskemét kivezető útjain 7-16 óra között lesz a forgalomlassító félpályás útlezárás. A szervezők 6 órától várják a szimpatizánsokat a régi 5-ös út melletti Tesco parkolójában, ott döntik el – a létszám függvényében –, hogy hány helyszínen demonstrálnak. (A tervek szerint az E75 főút 91 km-énél, a 44 sz. főút 8 km-énél, a 441 sz. főút 28 km szelvényénél, illetve a Kecskemét- Hetényegyháza 3 km szelvénynél, az 52 sz. főút 6 km-énél és az 54 sz. főút 7 km szelvényénél számíthatnak az autósok forgalomlassításra.) Délután 4-től este 8-ig a város főterén nagygyűlést tart a Szolidaritás.

– Székesfehérváron a 81-es úton a Halastavaknál és a 63-as úton a 88,5 km-nél lesz útlezárás 6.30-10 óra között. A 81-esen lesz a VDSZ, a 63-on a HOSZ szervezi a tüntetést. A 3 és fél óra időtartamú demonstráció alatt rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban lehet majd közlekedni – közölte a rendőrség.

Minden napra jut útlezárás

Október 12-én 14.30 és 20 óra között a gyöngyösi Mátrai úton demonstrálnak, az Alkotmány és Bethlen Gábor utak által határolt szakaszt zárják le. 

Ezen a napon készülnek Debrecenben is forgalomlassítással: a 47-es főút Debrecenből kivezető szakaszán a 6-8 km szelvények között lesz félpályás lezárás reggel 7 órától másnap reggel 7-ig. Emellett reggel 7 és este 7 között a 48-as főút Debrecenből kivezető szakaszát is lezárják a 16-17 km szelvények között, Vámospércs irányába. A szervezők 30-50 autó részvételére számítanak.

Október 13-14-én Budapest IX. kerületében számíthatnak torlódásokra az autósok. Az első nap 9-18 óra között, a másodikon pedig 9-15 óra között, a Soroksári út dél felé vezető oldalán a külső sávban, a Tinódi utca vonalától kezdődő feltöltéssel lesz forgalomkorlátozás. Mindkét a Lurdy Ház mögötti hátsó parkolóban lesz a gyülekező, ezután indulnak az autók rendőri felvezetéssel a tüntetés helyszínére. A pénteki demonstrációt az „Ápolót a hazának, hazát az ápolónak” civil csoport is tiltakozik a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer kormány által tervezett módosítása, a visszamenőleges hatályú törvénykezés és a szakszervezetek jogainak csorbítása valamint az OÉT megszüntetése ellen.

Még nem engedélyezték:

– Budapesten a 13-14. kerületbe, illetve a Lágymányosi híd, Petőfi híd környékére keresnek embereket a szervezők, az engedélyeztetés folyamatban van.
– az M3, Váci út, Fóti út, Megyeri híd félpályás útlezárásához a tervek elkészültek, ide is további résztvevőket várnak
– Hajdú-Biharban a 31-es főút mellé
– Pápán a tervek szerint a jövő hét pénteken lesz demonstráció
– Tolna megye több helyszínén is lenne forgalomlassítás, ide is embereket várnak.
– Nyíregyháza, Dunaújváros és Százhalombatta demonstrációit nem engedélyezték, a szervezők újra beadjak a kérelmet.

Cegléd, Esztergom, Szentes, Miskolc, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Polgár, Pécs, Szeged, Csongrád, Szolnok, valamit Tököl lakói is jelezték, hogy tiltakozó akciókban vennének részt, vagy épp embereket, szimpatizánsokat keresnek.

A követelések:

– Követeljük az igazságos és méltányos közteherviselést!
– Követeljük, hogy szüntessék be a visszamenőleges hatályú törvénykezést!
– Követeljük, hogy a munka világában állítsák helyre a háromoldalú társadalmi párbeszéd intézményrendszerét!
– Követeljük, hogy a Munka törvénykönyvét kizárólag a szociális partnerekkel történt megegyezést követően módosítsák!
– Követeljük, hogy állítsák helyre a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét!
– Követeljük, hogy a nyugdíjrendszer változásai méltányos átmenetet biztosítsanak a munkavállalóknak, az új szabályok esetenként csak az újonnan munkába állókra, illetve szolgálati viszonyt létesítőkre vonatkozzanak!
– Követeljük, hogy az új életpályamodelleket csak a szakszervezetekkel történt megállapodásokat követően vezessék be!
– Követeljük a sztrájkjog visszaállítását!
– Követeljük, hogy ne csorbítsák a szakszervezetek jogait!
– A demokrácia védelme!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik